Istennek hála, a gyülekezési törvény helyes módosításával az aberráció ilyen undorító utcai magamutogatása lehetetlenné vált. A Budapestet csődbe vivő tehetségtelen főpolgármester azonban ragaszkodik hozzá, hogy tollba-boába öltöztetett sérült pszichéjű emberek hányingert keltsenek közterületeinken. Ezért nagy boldogsággal jelentette be, miféle trükköt fundált ki az abnormalitás ránk erőszakolására. Elképzelése szerint mivel az önkormányzati rendezvények nem tartoznak a gyülekezési jog hatálya alá, a rendőrség nem tilthatja meg azokat. Így aztán bejelentette, hogy a főváros megrendezi a budapesti büszkeség menetét. Ezt a rá jellemző infantilis vigyorral jelentette be, majd elégedetten hátradőlt.

Hirdetés

Ám úgy tűnik, támla híján mindjárt hanyatt is esett. A Budapesti Rendőrfőkapitányság ugyanis közölte, hogy a fővárosi főjegyző által bejelentett „önkormányzati rendezvényt” annak egyértelmű tartalma okán a gyülekezési jogról szóló törvény alapján bírálja el. Ez pedig azt jelenti, hogy toll a fülükbe, nem pedig parádé.

Ez a gyermeteg próbálkozás ugyanis a rosszhiszemű joggyakorlás kísérletének, vagyis a joggal való visszaélésnek tankönyvi példája. Cinizmus, arcátlanság és jogi analfabétizmus gabalyodott itt össze, ami végső soron derűre ad okot, hiszen mulatságos, hogy milyen buta emberek okoskodnak-fontoskodnak a főváros vezetésében. Az persze bosszantó, hogy miközben eltapsolták a Tarlós István főpolgármestersége végén még meglévő kétszázmilliárd forintos tartalékot, képtelenek törvényes költségvetést összeeszkábálni, és így csődbe viszik Budapestet, ezalatt elszórnának egy csomó pénzt a mínuszból az aberráció magamutogatására. Ezt ők szabadságnak és sokszínűségnek nevezik, pedig csak sátánista ideológiai terror.

Ezért nagyon helyes és üdvözlendő a rendőrség bátor jogi álláspontja, amivel világossá teszi a hatóság, hogy nem engedi magát hülyének nézni. Ezen túlmenően is van egy rossz hírünk Karácsony és riszáló lieblingjei számára: még ha jogilag be is lehetne szuszakolni az önkormányzati rendezvény ernyője alá az LMBTQPXYZSTB-vonaglást, akkor sem lehetne azt az általuk elgondolt gyomorforgató formában megrendezni. Önkormányzati rendezvény sem valósíthat meg ugyanis törvénysértést. Márpedig az aberráció utánpótlás- toborzója minden ízében sérti az Alaptörvényt. Az ugyanis világosan kimondja: „minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz.” Márpedig az LMBTQPXYZSTB-provokáció alapjaiban veszélyezteti az egészséges pszichoszexuális fejlődést, kezdve azzal, hogy a szexualitás bármely formája magánügy, nem pedig közügy. Defektusos formái különösen. Ezért tehát ennek a vonaglásnak közterületen nincs helye!