Az autópályát elhagyva, a debreceni országút mentén szomorú kép tárul elénk. Tanyasi házak romokban, betörött ablakok, pergő vakolat, omladozó házfalak. A gémeskút magányosan áll a puszta közepén. Életnek, embernek semmi nyoma… Vajon hány hasonló, elhagyott tanya van még az országban? Mi lett a lakóival? Végleg felhagytak a gazdálkodással? A jobb kilátások reményében egy nagyvárosba költöztek? Debrecenbe? Vagy talán Budapestre? Találtak vajon maguknak munkát? Vagy nem is élnek már?

2005 februárja-márciusa a mezőgazdaságból élők válságos, kilátástalan helyzetében az újkor legnagyobb gazdatüntetésével vonul be a történelembe. Többen úgy vélik, a közvetlen kiváltó ok csupán az utolsó csepp volt a pohárban. A területalapú támogatások kifizetésének halogatása mellett számos, mélyen gyökerező, máig megoldatlan probléma vezetett idáig. Az egyik ilyen összefüggés a hazai birtokszerkezet kialakulásában keresendő.

Dr. Tanka Endre, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, tanszékvezető egyetemi docens számos művében foglalkozik a hazai nagybirtokrendszer kialakulásával és az ebből származó társadalmi feszültségekkel. Tanka úgy véli, az 1848-as jobbágyfelszabadítással járó úrbéri viszonyok eltörlését kivéve máig nem ment végbe Magyarországon polgári demokratikus földreform. Az azonban tény, hogy 1945 előtt a magyar állam a nagybirtokrendszer megtörését különböző közérdekű intézményekkel igyekezett előmozdítani, illetve korlátozni az elsajátítás lehetőségeit. Tanka szerint az 1989-es rendszerváltás sem tette lehetővé a polgári demokratikus földreformot, a saját munkán alapuló családi gazdálkodást. Ehelyett az államszocialista nagyüzemnek a bérmunkára épülő, tőkés nagybirtokká változtatása valósult meg. Így maradt fenn a XIX. század végétől torzuló birtokszerkezet, ami a nagy- és kisüzemek szélsőséges szembenállásában és a középbirtok hiányában nyilvánul meg.

1989 előtt a hazai föld 85 százaléka mindössze 1500 nagyüzem kezében összpontosult, a termelőszövetkezeteknél 3800 hektáros, az állami gazdaságoknál 7600 hektáros átlagos üzemmérettel. Ezalatt a kistermelés, amely az össztermék 40-50 százalékát adta, a háztáji és illetmény-földhasználat címén a földalap 15 százalékára és az átlagosan 0,6 hektárnyi kisüzemekre korlátozódott. A mára kialakult helyzet nem mutat jelentős javulást az államszocialista rendszer örökségéhez képest.

– Ma is 12 500, vagyis a gazdaságok csupán 1,6 százaléka birtokolja a termőterület háromnegyedét. A nagyüzemi földkoncentráció ráadásul rohamosan folytatódik, miközben a magángazdaságok aránya három év alatt 20 százalékkal csökkent. 2000-ben még 960 ezer magángazdaság volt hazánkban, ma már csak 766 ezer. A magángazdaságok átlagos üzemmérete 3,3 hektár, míg a nagyüzemeké 503. Az Európai Unió 15 államának átlagos birtokmérete 18,7 hektár. Az unió legtöbb országában a nagybirtok ismeretlen. A mezőgazdasági üzemszabályozás a legtöbb államban 200 hektár alatt tartja a birtoknagyságot.

Tanka Endre felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai birtokszerkezet valóságos adatait a nemzetközi összevetés céljára adott statisztika egyszerűen letagadja.

– Az uniós országjelentésben az átlagos üzemméretünk 6,7 hektár, az Eurostat kimutatásában 6,9 hektár. Az Eurostat adataiból úgy látszik, mintha csak a görög és az olasz birtokméret lenne kisebb a mienknél, vagyis Európában a legkisebb méretű gazdaságokkal rendelkező országok közé tartoznánk, nagybirtok pedig mintha nem is volna nálunk! Ezzel szemben a KSH adatai szerint, a hazai gazdaságok 0,5 százaléka a földalap 59,5 százalékát műveli, 0,1 százaléka pedig ezer hektár feletti területtel rendelkezik. És sajnos kezd tipikussá válni az olyan település, amelynek külterülete egyetlen tulajdonos vagy tőkés társaság kizárólagos monopóliuma – összegzi az adatokból levonható következtetéseket a tanszékvezető egyetemi docens.

Tanka úgy véli, a nagybirtok uralma modernizációs zsákutca: nemcsak a mezőgazdaság és a vidék elsorvadásával, hanem az ország gyarmattá süllyesztésével és annak súlyos intézményi válságával jár.

Nem így vélekednek erről a nagybirtokrendszer hazai hívei. Tavaly az agrárgazdaságok még megmaradt részét is eladta az ÁPV Rt. Az új tulajdonosok többnyire a korábbi menedzsment tagjai, de szocialista politikusok is akadnak közöttük. Az elmúlt év során az ÁPV Rt. privatizálta az egykori állami gazdaságaink színe-javát. Még a nyár folyamán eladta az Enyingi Agrár Rt.-t, a Szerencsi Mezőgazdasági Rt.-t, a Bólyi Mezőgazdasági Rt.-t, az Abaúji Charolais Mezőgazdasági Részvénytársaságot, a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtokot, illetve a Hód-Mezőgazda Rt.-t, amelynek vételára csupán a névérték 83 százalékát érte el.

A Gyurcsány-kormány hatalomra kerülését követően semmit nem változott a helyzet. Gőzerővel folyt tovább a még megmaradt állami agrárvagyon kiárusítása. Decemberben az ÁPV Rt. értékesítette a Komáromi Mg. Rt., a Bácsalmási Mezőgazdasági Rt., az Alcsiszigeti Mg. Rt. és a Dél-Gabona Malomipari Rt. állami részvényeit is. Az ÁPV Rt. privatizációs kínálatában már csak két cég, a jó ideje veszteséggel működő Bábolna Rt. és a Tokaj Kereskedőház szerepel. A Tokaj Kereskedőház Rt.-t egyes sajtóhírek szerint a Forrás Rt.-nek szeretnék átjátszani. Annak a cégnek, amely mögött Leisztinger Tamás MSZP közeli vállalkozó áll. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese bejelentette, parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik az ügyben.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a költségvetés mohósága mellett a kormánypárti képviselők mohóságára is felhívta a figyelmet, amikor napvilágra hozta, hogy a Bólyi Mezőgazdasági Rt.-t felvásárló Invest Group Rt. mögött valójában Gráf József szocialista országgyűlési képviselő, a parlament mezőgazdasági bizottságának a tagja áll.

Gráf tipikus szocialista karriert futott be: 1968-tól 1975-ig a szabadszentkirályi Béke Mgtsz-ben dolgozik, kezdetben gyakornoki, később műhelyvezetői, majd főmérnöki beosztásban. 1970-ben belép az MSZMP-be. 1990-től elnök régi munkahelyén. Ma pedig már tulajdonos. Emellett 1997-től az IKR Bábolna igazgatósági tagja, az Egri Agrober Kft. szaktanácsadója és a Sziget-Chem Agrokémiai Kft. felügyelő bizottsági tagja. De nem ő az egyetlen ilyen rendkívül sikeres szocialista agrárpolitikus. Tulajdonhányadot szerzett Varga Péter, a bólyi agrárcég vezérigazgatója is, aki egyébként a Baranya megyei közgyűlés szocialista képviselője. És még hosszan sorolhatnánk…

A szocialista agrárpolitika a nagyüzemi gazdálkodás mellett érvelő képviselői a nagybirtokot tekintik a versenyképesség alapjának. Azzal érvelnek, a nagybirtok gazdaságosabb és hatékonyabb, csak a nagyüzemi termelés és a monokulturális termékszerkezet tudja felvenni a versenyt az árakkal. Nem vitatja dr. Ángyán József, a gödöllői Szent István Egyetem tanára, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet igazgatója sem, hogy a vállalati működés szintjén jobb hatékonysági mutatókat produkál egy jól működő nagyüzem. Azonban a hatékonyságnak és a gazdaságosságnak különböző szintjei vannak. Ángyán József utalt arra, hogy a vállalatokat kizárólag a tőkemegtérülés hatékonysága vezérli, ami katasztrofális következményekkel jár, mert sérül általa a környezet, de a társadalom szerkezete és a nemzetgazdaság összteljesítménye is.

A professzor két egymással szemben álló modellt ismertetett. Az egyik a dél-amerikai banánköztársaság bérmunkát szipolyozó földbirtokosainak uralma. Példának említette Costa Rica történetét. Costa Ricában a külföldi adósságrendezés címén történő világbanki beavatkozás arra kényszerítette az államot, hogy szüntesse meg a kisbirtokosi termelés támogatását, ehelyett a nagybirtokok exporttermelését ösztönözze. Az eredmény: a vidéket kisbirtokosok ezrei hagyták el, földjeiket összevonták exportra termelő agrár nagyüzemekké. A földjeikről elűzött nép végül a nagyvárosokban tengődő lumpen életmódra kényszerülő munkanélküliek tömegét növelte. A bűnözés és az erőszak terjedése a közbiztonságra és a rendőrségre fordított kiadásokat ugrásszerűen megnövelte. Az ország ma az alapvető élelmiszer-ellátását is csak importból tudja biztosítani, miközben külföldi adósságállománya – aminek csökkentése a szerkezeti átalakítás eredeti célja volt – a kétszeresére nőtt.

Voltak azonban haszonélvezői is az átalakításnak: a biológiai ipar, a tömegtermelő agrárbirtokok tulajdonosai. Közben a társadalom egy teljes rétege, a parasztság megszűnt létezni. Helyét az agrár-bérmunkások kiszolgáltatott tömege vette át. A gazda pedig ebben a kategóriában már nem is értelmezhető.

Ángyán professzor a megoldást a másik, az európai modellben látja. Európában a gazdálkodás alapegységei a kis- és közepes méretű családi gazdaságok. Miután azonban a kisebb gazdaság önmagában kevésbé versenyképes, termékpályás alapon társulnia kell.

– A társulások egyrészt a közös beszerzésre szövetkeznek, hiszen a nagyobb mennyiség esetén a kereskedő jelentős árelőnyt tud adni, másrészt ugyancsak közösen végzik a termék feldolgozását, raktározását és értékesítését. Így jelentősen javulnak a piacra jutás feltételei – tette hozzá a professzor.

Ángyán József fontosnak tartotta megemlíteni, hogy ezek a társulások jelentősen különböznek a teljes hasznot lefölöző, úgynevezett "integrátorok" tevékenységétől. Míg a társulások esetében a profit a termelőnél jelentkezik, addig az integrátor, aki gyakran nem is rendelkezik saját termőfölddel, a beszerzés, a termelés és az értékesítés teljes hasznát önállóan teszi el, kisemmizve és ellehetetlenítve ezáltal az értéket teremtő gazdát. A társulások tulajdonosai a gazdák, akik a beszerzésben, a raktározásban, a feldolgozásban és az értékesítésben dolgozókat alkalmaznak. Szövetkezetek, társulások szép számban alakultak Magyarországon. Jelenleg 390 ilyen társulás létezik. A legnagyobb és a legismertebb a mórahalmi szövetkezet, amely ma már több mint ezer tagot számlál.

A harc a földért fokozódik. Az agrárpiac 2007-es teljes liberalizációjáig már csak szűk két év van hátra. Ma a magyar földárak az uniós árak nyolcadát-tizedét teszik ki. 2007-től külföldi befektetők is földtulajdont szerezhetnek Magyarországon. A föld ma nagyon jó üzlet. Két-három éven belül akár tízszeres haszonnal kecsegtet. Ezért akar egy szűk tőkéscsoport minden áron, a gazdák kifosztása révén hozzájutni.

Arról nem is szólva, hogy az uniós támogatások is zömükben a földhöz kötődnek. Ebben a fokozódó harcban a magyar kormány nem a gazdák oldalán áll. A magyar társadalomnak azonban választania kell: a latin-amerikai banánköztársaságok tömegnyomora – amit aligha enyhít az ott virágzó tévés szappanoperák látszatboldogsága – és az európai fejlődés között. El kell döntenie, hogy jó-e, ha több mint 700 ezer család életlehetősége megszűnik, ami közel hárommillió embert közvetlenül érint. El kell döntenie, hogy a táj szerkezetébe illeszkedő vidéket akar, szántókkal, rétekkel, legelőkkel, végigjárható utakkal, virágzó kertekkel, vadakkal és madarakkal, vagy szögesdróttal elkerített, fegyveresekkel védett magánpusztaságokat.