Fotó: MTI/EPA/PAP/Leszek Szymanski
Donald Tusk a kormányának első ülése utáni sajtóértekezleten
Hirdetés

Donald Tusk, a régi-új kormányfő arra kérte minap a társadalom tagjait, hogy „kapcsolják be a biztonsági öveiket”. Nem először figyelmeztette arra a lengyeleket, hogy ha újra kézbe veheti az ország kormánybotját, akkor szédítő start és őrült repülés következik. Nem hazudott…

Megszoktuk már, hogy kurzusváltás esetén az új kormány saját embereire cseréli a legfontosabb állami intézmények vezetőit. Lengyelországban is megvan a maga, alkotmányban rögzített módja az állami média lehetséges átalakításának. Eszerint a folyamat csakis a Nemzeti Médiatanács és a Nemzeti Műsorszolgáltatási Tanács közreműködésével és felügyeletével vihető végig. A liberális miniszterelnök, Donald Tusk és az ő parlamenti többsége azonban nem akart a törvények betűivel bíbelődni. Hozott egy közönséges rendeletet, és ennek alapján verőembereket küldött a közszolgálati televízió (TVP) épületébe. Ezek a kigyúrt férfiak pedig kirángatták az irodáikból a vezetőket, az így kibontakozó kézitusában többen is megsérültek, egy műsorvezetőnő kórházba is került. A harc hírére természetesen a rendőrség is megjelent a színen, csakhogy semmit sem tett az indulatok megfékezésére.

Innen kezdve villámgyorsan beindultak a leépítések a közszolgálati médiában, noha az államfő, Andrzej Duda káoszt és törvénytelenséget kiáltott. Sőt, az alkotmánybíróság is figyelmeztette az új kormányt a törvények betartására, több jogi szakértő pedig jelezte, hogy mindazért, ami most történik, börtönbe is kerülhet Donald Tusk és az akcióban részt vevő csapata. Már ha nem tudják megtartani a hatalmukat a következő parlamenti választáson. Eszerint börtön fenyegetné Bartłomiej Sienkiewicz kultuszminisztert is. Ő adta ki a közvetlen parancsot a tévészékház elfoglalására. Szomorú kultúrtörténeti tény egyébként, hogy a miniszter a Nobel-díjas lengyel író, Henryk Sienkiewicz dédunokája. Amúgy senkit sem zavar a lengyel liberális táborban, hogy Sienkiewicz kabátján ott maradt egy 2014-es lehallgatási botrány zsíros pecsétje. Akkor belügyminiszter volt, és beszélgetőpartnerével együtt obszcén szavakkal illették Orbán Viktort.

Jarosław Kaczyński pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) csoportokat és demonstrációkat szervezett a TVP székházainak védelmére, mire Donald Tusk egy időre felfüggesztette a közszolgálati csatorna adásait. A TVP azóta sem képes teljeskörűen ellátni eredeti feladatait. Donald Tusk liberális hangú megnyilatkozásokat szeretne hallani, látni, olvasni a lengyel médiában. Semmi mást. Szigorúan homogén kommunikációs közeget akar. Felkészült arra is, hogy elhúzódik a TVP ellenállása, ezért egy törvénymódosítással megfosztaná az állami médiát a központi költségvetés jövő évi támogatásától. Andrzej Duda államfő azonban megvétózta a lépést. Ami azt jelenti, hogy vagy marad az eredeti, módosítás nélküli változat, vagy a kormány 2023. december 31-ig leteszi az asztalra a parlament által elfogadott új idei költségvetést. Különben az elnök kiírja az előre hozott választást.

Korábban írtuk

Csak sejteni lehet, hogy mi lesz a közszolgálati média, illetve a közszolgálati tájékoztatás sorsa az új Lengyelországban, ha tudjuk, hogy Donald Tusk már jóval a tavaly októberi választás előtt odaígérte a médiát amerikai és német befektetőknek… Nyilvánvalóan csakis helyesli majd, hogy Tusk csatlakoztatni fogja Lengyelországot az Európai Ügyészséghez. A nemzeti oldal szerint ehhez népszavazásra volna szükség, de pont az lesz az új, homogén liberális média feladata, hogy kellően megdolgozza a voksoláshoz a közvéleményt. Elemzők attól tartanak, hogy az Európai Ügyészség főszereplője lesz annak a leszámolási folyamatnak, amelyet Tusk már a választási kampányában is beígért a PiS-adminisztráció tagjainak. Olyan agresszív, alapvetően Brüsszelből vezérelt szervezetről van szó, amely koncepciós eljárásaival képes beavatkozni bármely uniós tagállam belpolitikai viszonyrendszerébe és átformálni azt. Lásd például Romániát. Az már a leszámolások előjátéka, hogy Donald Tusk parlamenti különbizottságot hozott létre a PiS-kormány úgymond szabálysértéseinek kivizsgálására. Valószínű, hogy minden akta végül az Európai Ügyészség asztalán landol majd. A felderítést pedig segíteni fogják a lengyel hírszerzési és belbiztonsági szervek, mivel a kormányfő épp most rúgta ki régi vezetőiket, mert úgy vélte, megfertőzte őket a nemzeti szuverenitás gondolata.

Fotó: MTI/AP
A korábbi kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatói tüntetnek a lengyel közszolgálati televízió, a TVP varsói székháza előtt

Vészesen polarizálódik a korábban egységesnek hitt lengyel társadalom. Tusk már a kampányában is nyíltan megmondta, hogy a Brüsszelhez igazodó programja szerint alakítja meg huszonhat fős kormányát. És lőn. Adam Bodnar, a Soros-egyetemen végzett civil lobbista lett az igazságügyi miniszter. Az oktatási tárcát az a Barbara Nowacka kapta, aki radikálisan csökkenteni szeretné a hittanórák számát az iskolákban, és megszüntetné a közoktatásban a történelem tantárgyat. A legtipikusabb figura a kabinetben Agnieszka Dziemianowicz-Bąk, aki a családügyi, munkaügyi és szociálpolitikai tárcát vezeti. Jól ismert LMBTQ-aktivista, feladatai közé tartozik majd az abortusztilalom teljes körű felszabadítása a magzat 12 hetes koráig. És meg kell teremtenie az egyneműek házasságának, illetve regisztrált együttélésének intézményrendszerét is. Agnieszka Dziemianowicz-Bąk gyakran fotóztatja magát szivárványszínű sálakban és pelerinekben, legutóbb pedig egy kihívóan vallásellenes pólóban állt a kamerák elé.

Kívülről nézve nagyon úgy tűnik, mintha a Tusk-kormány nem Lengyelország irányításával, hanem a lengyel nemzeti tábor provokálásával töltené inkább az idejét. A média után az igazságügyi rendszer visszaalakítása következik. A PiS-reformot az indokolta, hogy a társadalom naponta háborodott fel az egymást követő képtelen bírósági ítéleteken. Tusk viszont most hatszáz, egykor elbocsátott bírónak adja vissza a posztját a jogállamiság helyreállításának jelszavával. Aztán jön a katolikus egyházi struktúra szétzilálása, majd a Tusk által ígért nagy privatizációs hullám. Több állami vállalatot adnak majd nyugati befektetők kezére a már említett közszolgálati médiával együtt, jóllehet a lengyel gazdaság eddigi sikereinek egyik záloga éppen viszonylagos zártsága volt.

A nemzeti érzelmű lengyel polgár számára provokáció volt, amikor Szymon Hołownia, a szejm elnöke illegális migránsokat látott vendégül a parlament épületében. Sok vidám fotó készült és röppent szét a világsajtóban a barátságos vizitről. Hazánk sem maradt ki a sorból. Donald Tusk most nem nácizta le Orbán Viktort, de megígérte Brüsszelnek, hogy ő majd „kézbe veszi” a magyarokat. Cserébe persze várja a Varsónak járó, de a nemzeti kurzus alatt visszatartott brüsszeli pénzek kifizetését. Egy Tuskhoz közel álló politikai elemző, Wojciech Przybylski máris arra tett javaslatot, hogy függesszék fel Magyarország V4-es tagságát. Csak hogy tudjuk, mi merre hány méter.