Hirdetés

Wintermantel Zsolt a Facebook-oldalán csütörtökön idézte a „Karácsony Gergely által kinevezett vezérigazgató” vélekedését a közösségi közlekedés járatritkításaival kapcsolatban: „az utasokat ebbe a folyamatba nehéz lett volna bevonni, mert az olyan, mintha hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele”.

A kormánypárti politikus szerint ebből a gondolkodásmódból Kóka János egykori SZDSZ-es gazdasági és közlekedési miniszter szavai csengenek vissza, aki azt mondta: „a mocsár lecsapolásáról nem a békákat szokták megkérdezni”.

„Így gondolkodnak ők, ez nekik a nyilvánosság, számukra ilyen a társadalmi párbeszéd, egyeztetés, a mézes mázas szavak mögött valójában ez a lényegük”

– írta közösségi oldalán Wintermantel Zsolt, aki szerint ha Walter Katalin nem mond le, akkor pénteken Karácsony Gergelynek kell őt felmentenie.

A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője úgy fogalmazott, az a főpolgármester, aki az átláthatóságot, a nyilvánosságot, a budapestiekkel való egyeztetést hangsúlyosan ígérte a kampányában, aki négy évvel ezelőtt részvételiségért felelős főpolgármester-helyettest nevezett ki és fizet neki és a stábjának sok millió forintot havonta, nem engedheti meg, hogy ilyen embert a posztján hagy.

„Vagy ha igen, akkor ez olyan, mintha ezeket a fenti szavakat Karácsony Gergely mondta volna”

– fűzte hozzá Wintermantel Zsolt.

Korábban írtuk