A sorozatos lopások, rablások miatt egy jászapáti kocsma tulajdonosa fogta magát és nemes egyszerűséggel kiírta a bejáratra: „Cigányokat nem szolgálunk ki!” Később „zártkörű rendezvénnyé” finomodott az elhatározás, a lényeg azonban nem változott. A tulajdonos csak azokat a cigányokat engedi be, akiket ismer. A történtekből botrány kerekedett, a jászapáti kocsmáros azonban nem enged a maga igazából. Pedig külhonban ennél keményebb módszereket is alkalmaznak a faluközösségek a nemkívánatos elemek távol tartására. Valahol fallal választják el a cigányokat a többségi nemzettől, másutt egyszerűen porig égetik a házaikat. Legutóbb Szlovéniában kergettek el egy bűnöző cigány családot falusiak, egy másik településen pedig megakadályozták, hogy letelepedjenek. Úgy látszik, ha a hivatalos szervek nem találnak megoldást a feszültségekre, az emberek a maguk módján, akár önbíráskodással érvényesítik az akaratukat.

Jászapátiban Urbán Imre kocsmáros tehát kiírta: „Cigányokat nem szolgálunk ki!” A megkülönböztető intézkedés miatt a helyi cigány kisebbségi önkormányzat panaszt tett a szolnoki kisebbségi jogvédő irodánál. Urbán Imre hajthatatlan, a kocsmából ugyanis italt, pénzt loptak cigányok, valamint feltörték a játékgépeket, kirabolták a pultost. Olyan is előfordult, hogy összehányták a kocsmát, majd azt ordították a személyzetnek, hogy nyalják föl. Egy másik, ugyancsak a tulajdonát képező borozóban korábban őt magát is megtámadták, szétverték az állkapcsát, a koponyáját betörték. A kocsmárost azonnal rasszizmussal vádolták meg, ám ő tiltakozik ez ellen, mivel vannak cigány barátai, akiket jól ismer, és akiket továbbra is kiszolgál. Ezért is került egy új felirat az ivó bejáratára. Most már zártkörű rendezvényre hívja föl a figyelmet a felirat. A lényeg azonban az, hogy megválogatja, ki az, akit nem engednek be a kocsmába. Ez, ha úgy tetszik, az önvédelem egyik példája.

Dühös szlovénok A kedélyes Szlovéniából általában csupa jó hír érkezik. Napfény, tengerpart, hegyek – idilli nyugalom, szinte paradicsomi vidék. Közel kétmilliós délnyugati szomszédunk meglehetősen példásan viszonyul a nemzetiségekhez, hiszen az őslakos kisebbségek szállásterületein a szlovén mellett hivatalos nyelv az olasz és a magyar is (Szlovéniában körülbelül hétezer magyar él). Ám az elmúlt időszakban e türelmes országban is felborzolódtak a kedélyek cigányügyben. A legutóbbi népszámlálás során 2293 fő vallotta magát cigánynak, ám a valós szám ennél sokkal nagyobb. Még a szlovéniai cigány vezetők szerint is legalább tízezren vannak az országban, főként a Prekmurje nevű északkeleti vidékeken. Hogy a cigányság a kétmilliós ország lakosságának mégis csupán fél százalékát teszi ki, annak az az oka, hogy a függetlenség 1991-es kikiáltása után megalkotott szlovén állampolgársági törvény szerint csak azok maradtak az önállóvá vált ország polgárai, akik korábban egyszerre voltak az egykori Szlovén Szocialista Köztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság állampolgárai. Így az 1970-es években gazdasági okokból, 1991 után a délszláv háború miatt más volt tagköztársaságokból nyugatra vándorolt cigányoknak is el kellett hagyniuk Szlovéniát. Igaz, egy 1999-es, a többi jugoszláv utódállam polgárainak státusát rendező törvény lehetőséget ad az állampolgárság megszerzésére, de azt feltételekhez köti: csak az kaphat tartózkodási engedélyt, akinek 1990. december 23-án állandó lakása volt Szlovéniában, és azóta is itt él, valamint olyan idegen, aki 1991. június 25-én és azóta megszakítatlanul a Szlovén Köztársaságban tartózkodott. Az igénylőknek három hónapjuk volt a kérelmek benyújtására. Aki ezt elmulasztotta, azt ugyanúgy kezelik, mint bármely más külföldit. A cigányok tömegei nem is tudtak a lehetőségről, vagy nem tudták, hová és hogyan kell benyújtani a kérelmet. Ráadásul a foglalkoztatottság és a biztos jövedelemforrás igazolása is nehezítette a helyzetüket, így aztán Szlovéniában ma a közép-európai régió más országaihoz viszonyítva arányait tekintve kevés cigány él. Informátoraink elmondása szerint a fővárostól, Ljubljanától mintegy harminc kilométerre északkeletre lévő falu, Ambrus egyik cigány családja, a népes Strojan família sorozatosan fosztogatta a falusiak javait, s végül egy helybélit brutálisan bántalmaztak. A ambrusiaknál betelt a pohár, és október utolsó vasárnapján vagy kétszázan megrohanták Strojanék falu szélén álló házát. A község lakói azzal is megvádolták a népharagot kiváltó cigány családot, hogy beszennyezték a környék ivóvízforrását. A szlovén parasztok dühe elől a Strojan família először egy közeli erdőbe menekült, majd megpróbáltak visszaosonni a faluba. Ezt látva a falusiak eltorlaszolták az utat, majd elhatározták, hogy egyszerűen kiürítik a cigánytelepet, elkergetik az ott lakókat. Ezt a kivezényelt mintegy száz rendőr kisebb csetepaté árán ugyan megakadályozta, de a legproblémásabb család visszatérését a falunak sikerült megakadályozni. A helyzet olyannyira robbanásveszélyessé vált, hogy Dragutin Mate belügyminiszter személyesen sietett a helyszínre, s az ő közvetítésével, mintegy negyedórás tárgyalás után Strojanékat egy kilencven kilométerre délre eső település, Postojna elhagyott katonai laktanyájába költöztették, ahol a külföldi bevándorlókat szokták elhelyezni. Ambrus polgármestere, Alojz Sinkovec elégedettségét fejezte ki a bűnöző életmódot folytató cigány család távozása miatt. A kitelepítettek egyelőre barakkokban laknak, s nem tudni, mi lesz a sorsuk. Szóba került, hogy esetleg letelepítenék őket a Ljubljanától körülbelül harminc kilométerre délkeletre fekvő Malo Hudóban, ám a hírre a helyiek aláírásgyűjtésbe kezdtek, sőt háromszázan öszsze is gyűltek november 13-án éjjel, hogy ha kell, erővel is megakadályozzák a bűnöző életmódot folytató család odaköltöztetését. Másnap tiltakozó gyűlést szerveztek, amin részt vett a falu polgármestere is. Így aztán Strojanék maradtak a postojnai barakkokban. A miniszter közlése szerint az a cél, hogy néhány héten belül új, a falvaktól távolabb eső helyen telepítsék le őket, ahol – mint fogalmazott – „a romák zavartalanabbul élhetnek, a maguk szokásaival összhangban”. A szlovén parasztok fellépése miatt kitelepített cigányok története az Európa Tanács svéd emberi jogi biztosához is eljutott. Thomas Hammarberg azonmód Ljubljanába is repült, és dörgedelmes feddésben részesítette a szlovén hatóságokat. Mint mondta, elfogadhatatlan, hogy kitelepítsenek egy családot egy falu közösségének nyomására. A biztos tárgyalt a szlovén belügyminiszterrel, a Strojan családdal és az ügy kapcsán létrehozott kormánybizottsággal, de sokra nem jutottak, Hammarberg pedig nem tudott mindenki számára elfogadható megoldási javaslattal előállni. Kijelentette viszont, hogy Strojanéknak joguk van visszatérni Ambrusba és joguk van a hatóságok védelmére is. A svéd úr felszólította továbbá a szlovén hivatalos szerveket, az egyházak vezetőit és a közélet szereplőit, hogy álljanak ki a cigányok jogai mellett. A nemzetközivé dagadt botrány megszólalásra késztette Janez Jansa szlovén miniszterelnököt is. A jobbközép Demokrata Párt színeit képviselő politikus védelmébe vette a cigányok kitelepítését, mondván, ez volt a legkevésbé rossz megoldás. Mint mondta, lehetetlenség és túl sokba kerül több száz rendőrt Ambrusban állomásoztatni egyetlen család kedvéért. A Szlovén Nemzeti Párt határozottan kiállt a cigány család eltávolítása mellett, a szervezet vezetője, Zmago Jelencsics pedig egy politikai televíziós műsorban illette keresetlen megjegyzésekkel általában a cigányok munkaerkölcsét és a magántulajdonhoz való viszonyukat. Megoldás egyelőre nincs, Strojanék maradnak a barakkban. A szlovén falusiak határozott fellépésükkel elérték, amit akartak. Ez is egy modell. Hogy követendő vagy elvetendő, annak eldöntését az olvasóra bízzuk.

Cseh fal, román pogrom Tény, hogy a közép-európai rendszerváltozások óta eltelt több mint másfél évtized során a szlovéniainál keményebb cigányellenes föllépésekre is sor került Európának ezen a tájékán. Lassan három éve már, hogy a Felvidék keleti részén, a sátoraljaújhelyi Tőketerebesen és más környékbeli településeken cigánylázadás tört ki, miután a szlovák népjóléti miniszter olyan rendeletet hozott, hogy a segélyeket nem havi, hanem heti bontásban utalják ki a rászorulóknak, a pénzt pedig egy megbízott kezeli, hogy abból először a köztartozásokat fizessék ki. Ezen mérhetetlenül fölháborodtak a tőketerebesi cigányok, ezért úgymond éhséglázadás tört ki. Ennek keretében számos boltot kiraboltak, jellemzően cigarettára és tömény szeszre vadászva. A szlovák karhatalom az európai uniós csatlakozás előtt két hónappal nem teketóriázott, hanem páncélozott járművekkel, polgárháborús jeleneteket idézve szorította vissza a városszéli gettóba a lázongókat. Ennél is nagyobb port vert fel az az eset, amikor a tízezer cigányt számláló csehországi Ústi nad Labemben a városvezetés 1999. október 13-án éjjel betonfalat húzott az egyik lakótelep cigányok és csehek lakta részei közé, miután a házaktól nem messze egy autós elgázolt egy cigány gyereket. A rokonság – milyen ismerős – azonmód nekiesett a sofőrnek, akit csak a telep cseh lakói mentettek meg a lincseléstől. A feszültségnek a városvezetés a fal felépítésével kívánt véget vetni. A betonépítményt nemzetközi tiltakozásra ugyan lebontották egy hónap után, de a helyzet azóta sem javult. Nemrég külön rendőrőrsöt nyitottak ezen a lakótelepen, miután az ott élő csehek petícióval fordultak a város vezetéséhez. Peter Gandalovic, Ústi nad Labem polgármestere azon vélekedésének adott hangot, hogy a cigányokra „egyfolytában nyomást kell gyakorolni, hogy betartsák a rendet”. Idén nyáron egy jobboldali szervezet tüntetett a cigányokat előnyösen megkülönböztető jogszabályok ellen. A román többségű erdélyi Hadréven 1993 szeptemberében a falusiak egyszerűen pogrommal torolták meg egy helyi román férfi brutális meggyilkolását. A feldühödött hadréviek tizennégy cigány család házát felgyújtották, öt épületet leromboltak, és kiűzték a faluból a cigányokat. A bosszúhadjáratnak három cigány halálos áldozata volt. Az ügyészség egy évvel később néhány hadrévit letartóztatott, de a helyiek nyomására szabadon engedték őket, és bár 1997-ben mégis vádat emeltek tizenegy ember ellen, közülük hatot végül fölmentettek, a többiek ügyét pedig mindmáig tárgyalja a román legfelsőbb bíróság. Románia egyébként január elsején az Európai Unió tagja lesz.

Időzített bomba Közép-Európában sok millió cigány él az emberi lét határán. Tele vannak velük a börtönök, a felzárkóztatási programok feneketlen kútba dobott pénznek tűnnek. A többségi nemzetek és a cigányság bűnöző rétege közti feszültségek azt jelentik, hogy egy időzített bombán ülünk, és mert európai uniós tagállamok is érintettek ebben a kérdésben, hát Brüsszel is hallhatja a ketyegést. A problémával testközelből szembesülő emberek torkig vannak az emberjogi szólamokkal. Ők megoldást akarnak, s ha a hivatal tehetetlen, akkor saját kezükbe veszik a dolgot. Olaszliszka, Tiszacsege, Öcsöd, és számos más bűntény után egyszer Magyarországon is elszabadulhat a pokol. A lázadás már benne van a levegőben. Ágoston Balázs