Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvíz elleni védekezésrõl tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2024. szeptember 19-én.
Hirdetés

Rétvári Bence közölte, a 06 80 204 240-es számon az árvízzel kapcsolatos lakossági információk kérhetők és bejelentéseket is lehet tenni az árvízhelyzettel kapcsolatban, valamint a felajánlásokat is itt lehet megtenni.

Beszámolt arról is, hogy egy friss kormányrendelet értelmében a sárga megkülönböztető jelzéssel a védekezésben részt vevő gépjárművek a buszsávokat is használhatják.

Kisoroszi kapcsán Rétvári Bence elmondta, hogy a Duna által körbezárt település felkészült az elzártságra, élelmiszert és homokzsákokat halmoztak fel, a mentőszolgálat egy teljesen felszerelt mentőautóval a településen van. Továbbá egy helikopterleszállót is kiépítettek arra az esetre, ha valamit sürgősen hozni vagy vinni kell Kisorosziba.

Korábban írtuk