Zsarolás, lázadás, lámpavas: a baloldal szerint elég a demokráciából
Több baloldali politikus és közéleti szereplő az utóbbi években nyíltan beszélt a jogállami keretek felfüggesztéséről, utcai nyomásgyakorlásról, sőt fizikai erőszak szükségességéről is. Az Origo most összegyűjtötte a legismertebb eseteket – Fleck Zoltántól Fekete-Győr Andráson át, egészen Gyurcsány Ferencig.Nem ritka, hogy az ellenzék, a balliberális oldal politikusai, közéleti szereplői valamilyen módon erőszakra, utcai megmozdulásra szólítanak fel. Az Origo összegyűjtötte azokat a baloldali politikusokat, megmondóembereketet, akik az elmúlt években nyíltan beszéltek ezek szükségességéről.
Fleck Zoltán, Bárándy Péter, Magyar György, Vörös Imre
A portál a listát Fleck Zoltánnal kezdi, akinek erőszakos felforgató tevékenysége nem akkor kezdődött, amikor Magyar Péter pártjának egyik rendezvényén a minap úgy fogalmazott: „forradalomra van szükség, nem kormányváltásra”, illetve „akár zsarolással és fenyegetéssel is nyomást kellene gyakorolni a köztársasági elnökre a kormányalakítás érdekében”.
A jogtudós és baloldali társai, Bárándy Péter szocialista volt igazságügyi miniszter, Magyar György ügyvéd és Vörös Imre volt alkotmánybíró már korábban is értekeztek arról, hogy a jogállamiság „ideiglenes” kiiktatása egy bizonyos cél érdekében megengedhető politikai eszköz.
Ha valaki annak idején esetleg értetlenkedett amiatt, hogy elmaradt a jogi felelősségre vonás, most elégtételt kaphat, ugyanis Flecket a köztársasági elnök (a köztársasági elnöki intézmény) fenyegetése miatt a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke, Lánczi Tamás feljelentette. Erről szóló Facebook-posztjában az elnök azt írja: Fleck Zoltán az alkotmányos rendet veszélyeztette.
Fleck mesterkedése illeszkedett a választások előtti felforgató kampányba
Fleck és jogásztársainak mesterkedése illeszkedett a 2022-es választások előtti felforgató balliberális kampányba, amelyet már ismerünk, és amit külföldről vezényeltek le, ahogyan arról a XXI. Százas Intézet a kutatásában is beszámolt.
Azt írták: miközben a baloldal erőszakos és antidemokratikus eszközökkel igyekszik megbuktatni a kormányt, addig felelőtlen politikájuk társadalmi instabilitást okoz, ami polgárháborús helyzethez vezethet – függetlenül a 2022-es választások kimenetelétől.
A teljes cikk IDE kattintva érhető el.
