Zsigmond Barna Pál úgy fogalmazott, Brüsszelben ma már arról is nyíltan beszélnek, hogy katonákat küldenének a háborúba, ami akár egy világháborúba is belesodorhatja Európát.

Hirdetés

Kijelentette, a magyar baloldal háborúpárti, mert „külföldről kilóra megvették őket”, ezért azt teszik, amit a háborúban érdekelt megrendelőik diktálnak nekik Brüsszelből és a „Soros-birodalomból”. A választáson erről a magyaroknak is dönteniük kell – tette hozzá.

Az államtitkár elmondta, az uniós csúcson az ukrajnai háborúról is vitáztak az európai vezetők, napirenden voltak az európai biztonsági és védelmi kérdések.

Megfogalmazása szerint az Európai Uniót annak idején azért hozták létre az „alapító atyák”, hogy a kontinensen dúló konfliktusok helyett béke, biztonság és jólét legyen. Ezzel szemben ma a nyugati politikusok háborús pszichózisban élik mindennapjaikat, úgy gondolják, hogy háborúban állnak Oroszországgal, és ebbe a konfliktusba Magyarországot is belerángatnák.

Korábban írtuk

Az elhibázott brüsszeli döntések sorozata a gazdaságot is meggyengítette, Európa versenyképessége meggyengült és az ukrán gabonával tönkretennék az európai, így a magyar gazdákat is – közölte az államtitkár, hozzáfűzve: a magyar kormány a magyar emberek véleményét képviseli, a béke pártján áll és el akarja kerülni a háborút, mielőbbi tűzszünetet és békét szorgalmaz.

Zsigmond Barna Pál azt mondta, meg kell állítani a háborúpárti baloldalt, és a nyugati vezetőknek is vissza kell térniük „az alapító atyák szellemiségéhez”, békére van szükség Európában.

Az államtitkár változásokat sürgetve hangsúlyozta, június 9-én olyan politikusokat kell küldeni az EP-be, akik nem akarják belerángatni Európát a háborúba, és akik képesek is kiállni a békéért Brüsszelben.