Zsigmond Barna Pál szerint az elhibázott brüsszeli vezetés miatt Európa gazdasági versenyképessége rohamosan romlik, a migráció miatt összeomlóban a schengeni övezet és a biztonság, még a háborúba is be akarják rángatni a tagállamokat.

Hirdetés

A Magyarország által szorgalmazott új versenyképességi megállapodás elfogadása, az európai védelmi politika megerősítése, a következetes és érdemeken alapuló bővítéspolitika, az illegális migráció megfékezése, a kohéziós politika jövőjének kialakítása és a gazdaközpontú uniós agrárpolitika mind olyan célok, amelyek Európa és a tagállamok megerősödését szolgálják – sorolta az államtitkár. Hozzátette, hogy a brüsszeli vezetést ez nem érdekli.

A politikus bejegyzésében arról is írt: fájdalmas volt látni, hogy amikor az Európai Unió (EU) jövője a tét, akkor a brüsszeli politikai elit érdemi munka helyett „lébecol”, érdemi vita helyett pedig személyeskedésbe és ideológiai csatározásokba kezdett a szükséges változásokról.

A „háborúpárti”, „sorosista” politikusok nem az emberek érdekeit nézik, megint kisstílű vitákkal akadályozták meg, hogy végre cselekedjünk – tette hozzá.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a baloldal és a „hungarofób” Manfred Weber szerint Magyarország „elszigetelt”, újdonsült elvtársa, a mentelmi jogáért a „háborúpártiakkal és migránspártiakkal lepaktált” Magyar Péter pedig állva tapsolt azoknak, akik egymillió euróval büntetik Magyarországot a migráció miatt és ő is „ugyanezeket a hazugságokat ismétli”.

Zsigmond Barna Pál szerint ez egy újabb gátlástalan hazugság.

Korábban írtuk

Az államtitkár ismertetése szerint szakértőik csak eddig 585 tanácsi munkacsoporti ülést, nagyköveteik 24 nagyköveti tanácskozást elnököltek, megtartottak 8 formális és 12 informális tanácsülést, Brüsszelben 69, Magyarországon pedig 92 elnökségi rendezvényt bonyolítottak már le.

A politikus célként fogalmazta meg, hogy november 8-án, az Európai Tanács budapesti informális ülésén egy új európai versenyképességi megállapodást fogadjanak el.

Hozzátette, hogy magyarországi rendezvényeiken már több, mint 10 000 vendéget köszönthettek, ez pedig – mint fogalmazott – nem elszigeteltség, hanem munka és eredmény.

Zsigmond Barna Pál a bejegyzésben arra is felhívta a figyelmet, hogy a liberálisok frakcióvezetője Magyarország szavazati jogának elvonása mellett lobbizott, a zöldeké pedig durva személyeskedésre használta fel a neki járó időkeretet. Az államtitkár felháborítónak nevezte, hogy „olyanok akarják demokráciából kioktatni hazánkat, akik a harmadik legnagyobb frakciót jelentő Patrióták folyamatos ellehetetlenítésén dolgoznak, figyelmen kívül hagyva a rájuk szavazó közel 20 millió ember akaratát”.

A parlamenti államtitkár szerint még ennél is „bicskanyitogatóbb” volt az Európai Bizottság elnökének, Ursula Von der Leyennek a „produkciója” az EP-ben, az Európai Bizottság ugyanis az EU egyik intézménye, amelytől a szerződések feletti őrködést, nem pedig a politikai aktivizmust várják el a tagállamok.

Az államtitkár posztjában úgy vélekedett, hogy a politikai támadások mind azt jelzik: „a brüsszeli globalista elit a hazai baloldallal együtt a magyar elnökség programjába szakmai alapon nem tud belekötni, ezért politikai alapon támadják azt”, ugyanakkor tudatta azt a meggyőződését, amely szerint a magyar elnökség sikere az egész EU sikere lesz.

Nekünk, magyaroknak, van egy víziónk, amiért dolgozunk: tegyük újra naggyá Európát – hangsúlyozta közösségi oldalán Zsigmond Barna Pál.