Zsigó Róbert hangsúlyozta: balatoni Erzsébet-táborokban a szülők a szünidő alatt – június 23-tól augusztus 30-ig – gondos kezekben és felújított, modern körülmények közt, biztonságban tudhatják gyermekeiket.

Hirdetés

Arról is beszélt: a gyermekek mindössze ezer forint regisztrációs díj mellett vehetnek részt a balatoni táborokban teljes ellátással, színes programokkal, 24 órás egészségügyi felügyelet mellett.

„A vonattal a táborba jutás és a hazaút is ingyenes”

– tette hozzá.

Zsigó Róbert megjegyezte: 2012 óta több mint egymillió gyermek vett részt az Erzsébet-táborokban, év végére pedig számuk elérheti az 1,4 milliót.

Korábban írtuk

Ismertette: a nyári táborok öt alappillér köré épülnek – magyarság-honismeret, sport, tudomány, kultúra, kereszténység – és minden szerdán a hősök napját tartják. Itt a gyermekek találkozhatnak hétköznapi hősökkel, katonákkal, tűzoltókkal, mentőkkel, vízimentőkkel, rendőrökkel, TEK-esekkel és a büntetés-végrehajtás dolgozóival.

Vitályos Eszter kormányszóvivő a családbarát kormányzás fontosságáról szólva méltatta az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány munkáját.

Jelezte: a táborok egészét áthatja a kereszténység, és az alapítvány Európa legkomplexebb táboroztatását valósítja meg. Ezek közé tartoznak a balatoni és az erdélyi táborok, valamint az anyaország mellett határon túli fiatalokat is várnak.

Vannak háromnapos tavaszi és őszi osztálykirándulás jellegű táborok Zánkán, vasárnaptól péntekig tartó nyári ottalvós táborok Zánkán és Fonyódligeten, hétvégi családi táborok Zánkán, egyhetes erdélyi táborok, gyógyító táborok Zalaszabarban, diabétesz táborok országszerte nyáron, nyári napközis táborok helyben az ország számos pontján, illetve karácsonyi tábor Zánkán – sorolta.

Vitályos Eszter a biztonsági intézkedésekről elmondta: a balatoni táborban a Bethesda kórház jóvoltából 24 órás gyermekorvosi ügyelet van, mentő és vízimentő is rendelkezésre áll, a biztonsági szolgálat valamint a kamerarendszer pedig biztosítja azt, hogy illetéktelenek ne jussanak a gyermekek közelébe. Veszély esetén pedig vészhelyzeti parancsnok intézkedik, ha szükséges – tette hozzá.

Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke arról beszélt: minden évben túljelentkezés van táboraikba. Rendezvényeikkel igyekeznek meghatározó közösségi élményeket nyújtani a fiataloknak, legyenek szegényebb sorsúak vagy jobb módúak, érkezzenek határokon innen vagy túlról – mondta.