Zsigó Róbert: Jók az árrésstop első tapasztalatai
Egy hete van hatályban az árrésstop, az első tapasztalatok nem rosszak, 760 élelmiszer ára csökkent – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára hétfő este a HírTV Napi Aktuális című műsorában.Zsigó Róbert felidézte, hogy az árrésstop 30 termékkategória mintegy 1000 termékét érinti, és ezeknek az élelmiszereknek átlagosan 16 százalékkal csökkent az ára. Az intézkedés lényege, hogy a kereskedelmi láncok a beszerzési árra nem tehetnek 10 százaléknál nagyobb árrést – jelezte.
Az államtitkár kiemelte: a beavatkozásra a nagyon magas élelmiszerárak miatt volt szükség. Példaként említette, hogy a csirkeszárnyra 42 százalékos árrést tettek a kereskedők, a sertéskarajra 55, a tejre 68, a tejfölre 129 százalékost.
Fontos volt beavatkozni, hogy megvédjék a családokat, az időseket attól, hogy indokolatlan és túlzott élelmiszerárakat kelljen fizetniük – fogalmazott.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság, valamint a Gazdasági Versenyhivatal folyamatosan ellenőrzi, hogy betartják-e az előírásokat a kereskedők, illetve azt is, hogy a kieső profitot ne más termékeken keressék meg – mutatott rá Zsigó Róbert.
Ha a kereskedelmi láncok elkezdik emelni azoknak az élelmiszereknek az árát, amelyek nem tartoznak az árrésstop hatálya alá, akkor a kormánynak lehetősége van arra, hogy minden élelmiszer-kategóriára kiterjessze az intézkedést – közölte. Hangsúlyozta ugyanakkor: nem háborúzni akarnak a kereskedőkkel, hanem azt szeretnék, ha megértenék, hogy a családokra és az idősekre nem lehet a túlzott és indokolatlan áremeléseket ráterhelni.
Zsigó Róbert jelezte: hogy a kormány május 31-ig vezette be az árrésstopot, és vizsgálni fogják, hogyan sikerül elérni a kitűzött célt.
Az állantitkár kérdésre válaszolva kitért arra: ha az árrésstop nem vezetne eredményre, akkor jöhet az árstop, de érdemes még időt hagyni a tapasztalatok összegzésére. Az az érdeke mindenkinek, hogy az élelmiszerek ára csökkenjen – emelte ki.