A volt személyi titkár vallomása szerint Zuschlag János 2007-ben azt kérte tőle, hogy legkevesebb három hónapra tűnjön el a magyar hatóságok elől. Ennek érdekében, budapesti fitness-edzője és barátja, az ügyben ugyancsak vádlott Györfi Ludovic közreműködésével Romániába juttatta ki. Lados, állítása szerint tartott Györfitől, aki azzal fenyegette: ha nem tesz eleget Zuschlag kérésének, akkor évek múlva is gondoskodnak arról, hogy bosszút álljanak- jelenti a HavariaPress. Zuschlag azt ígérte Ladosnak, hogy a három hónap alatt „eltussoltatja” a nyomozást, és ejtik az ügyészek az ügyet. Ez idő alatt a férfi több erdélyi családnál is bujkált, és a ház körüli munkák segítésével „fizetett” a szállásért és az ellátásért. Mivel a politikus az ígért 3 millió helyett csak néhány alkalommal utalt át számára kisebb összegeket, Zuschlag letartóztatása után – 2007 szeptemberében – Lados úgy döntött, hogy feladja magát.

A per mai tárgyalásán egyébként szóba került az is, amikor Zuschlag János fiktív Vas megyei MSZP-alapszervezetek létrehozásában vett részt. A botrány, mint emlékezetes, 2003-ban robbant ki, amikor a Vas megyei Fibisznél négyről hirtelen tizennégyre duzzadt a tagszervezetek száma. Lados István ma a bíróságon beismerte, hogy ő is részt vett a tagság mesterséges felduzzasztásában úgy, hogy hamis tagbeléptetési jegyzőkönyveket írt alá Zuschlag irodájában. Az ügy érdekessége, hogy erről a Zalaegerszegi Városi Ügyészség 2005 decemberében korábban kimondta: senki semmiért nem vonható felelősségre, mivel az eredeti dokumentumok szőrén-szálán eltűntek. Lados szerint ez volt Zuschlag trükkje: az eredeti, de hamis aláírásokat tartalmazó jegyzőkönyveket azért tüntette el, mert tisztában volt azzal, hogy a másolatok nem alkalmasak írásszakértői vizsgálatra. Az eredeti, de hamis aláírású jegyzőkönyvek eltüntetésére pedig egy színlelt autófeltörést talált ki a politikus – vallotta Lados. A sztori szerint ismeretlenek feltörtént a Zuschlag barátjának számító Weiszenberger László Audiját és ellopták belőle az eredeti jegyzőkönyveket.

Gyurcsány neve is felmerült a Zuschlag-perben

Gyurcsány Ferenc és a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének neve is felmerült a Zuschlag-perben. Lados István szerint Bánáti János a kormányfő megbízására nézte át a Zuschlag-aktákat a Legfőbb Ügyészségen, mert a miniszterelnök nehezményezte, hogy tanúként meghallgatták.

A másodrendű vádlott továbbá azt vallotta: Zuschlagék kompromittáló adatokat próbáltak gyűjteni a vádat képviselő Német Zsolt ügyészről, akit az elsőrendű vádlott „fanatikus fideszes állatnak” nevezett.

Nem volt olyan találkozó, amelyről Lados István hétfői kihallgatása során a bíróság előtt beszélt – ezzel az egy mondattal reagált hétfőn este a Kormányszóvivői Iroda arra, hogy a Zuschlag-ügy másodrendű vádlottjának vallomásában szóba került Gyurcsány Ferenc is.

(hírTV, FH, HavariaPress, STOP)