A volt szocialista országgyűlési képviselő nem tett vallomást, de nem is hallgatott: kiegészítéseket tett a vádirathoz. Azt a telefonbeszélgetést viszont nem kommentálta, amelyet személyi titkára rögzített 2004 őszén. Zuschlagot akkor mondatta le a pártvezetés képviselői mandátumáról, amiért a holokauszt áldozatain viccelődött.

A felvételen Zuschlag János az alábbiakat mondja:

„A Ferin tényleg fölb*tam az agyam, tehát azon, hogy érted, hogy éreztem két hete is, hogy gyakorlatilag mindent rám akar kenni. Mindent! És még meg vannak sértődve, hogy védekezek, és alkudni akarok, érted? Ezt nem is értem! Én a Ferinek elmondtam, hogy b* meg, neked négymilliárdod volt… Nem mondott semmit… Ezzel megint egy olyan jó pontot szereztem nála. Jó, de hát a Feri ezt megszokta tőlem, nagyjából ezt várta. Vagy azt várta, hogy meghunyászkodok ott, és összetörök, és azt mondom, hogy – bármi? Hát nem! Holnap keresik, és nagyon kényszeredetten megy az egész történet. Tehát mindenki keni a másikra, és gyakorlatilag azért megy, mert nyíltan zsarolom most már a pártvezetést.”

Zuschlag János a csalást és a bűnpártolást elismerte, de tagadta, hogy az elnyert közpénzt magáncélra költötték.

„Az üzletszerűségben való elkövetés vonatkozásában nem ismerem el büntetőjogi felelősségemet. Az elnyert támogatásokat senki nem tapsolta el, senki nem utazta el. Azok az elnökök, akik az egyesületek vezetését ellátták, soha azért pénzt nem kaptak, mert valamely egyesület vezetői voltak – mondta Zuschlag János.

Zuschlag visszautasította, hogy szervezetten, maffiaként működve pályáztak minisztériumokhoz, önkormányzatokhoz. Egyenesen azt állította, hogy az érintett egyesületek vezetői, akik közül többen vádlottak, nem lehettek tisztában a pályázatok összefüggéseivel.

„Nagyon leegyszerűsítve a problémát, ez egy őszinte beismerő vallomás, hiszen a vádpontokkal érintett cselekmények vonatkozásában a terhére rótt cselekmények elkövetését elismerte, tehát enyhítő körülményként figyelembe vehető” – nyilatkozta Kovács M. Gábor, Zuschlag János védője.

A per harmadrendű vádlottja, Katus Ferenc sem tett részletes beismerő vallomást, de hozzáfűznivalója neki is volt. Elmondása szerint ő csak adminisztrált az általa vezetett egyesületeknél, intézte a banki ügyeket.

„Valótlan állítás, nem vásároltam kétszer számlákat, hamis számlákról nem tudtam. Sorszámozásról senkivel nem beszéltem. Hamis számlák készítéséhez számlatömböket nem vásároltam” – mondta Katus.

Katus szavai ellentmondanak a Zuschlag János személyi titkára, Lados István által elmondottaknak. A bíró kérdésére Lados fenntartotta vallomását.

(hírTV)