Gyurcsány Ferenc haladó baloldalról, és a Kádár-rendszert visszasíró jobboldalról beszélt, miközben évadnyitó felszólalása a Kádár-kori kommunista retorikának XXI. századi átirataként hangzott. Néhány kiragadott mondat – Váltsunk irányt, és váltsunk sebességet! Az eredmények biztatóak és tanulságosak. Rengeteget tettünk, mégsem jutottunk el messzire. Megyünk tovább a konvergencia által kijelölt úton – persze nem sokat mond az olvasónak, de higgyék el, a negyvenperces beszéd sem szól semmiről. Gyurcsány hosszan sorolta a szocialista kabinet eddigi eredményeit, ezek közül kiemelte, hogy ma jóval többet költenek családtámogatásra, nyugdíjakra és otthonteremtésre. A legnagyobb derültséget a "Soha annyi autópálya nem épült eddig Magyarországon, mint ma" mondat keltette a jelenlévők körében, sőt ezen már maga a kormányfő is elmosolyodott. Az ellenzék azon korábbi felvetésére, hogy hol van a hitel, a béremeléseket, nyugdíjakat és az autópályák aszfaltját említette. Ködös képeket vázolt a Nemzeti Fejlesztési Tervből, és végül vágyakat, illúziókat és szocialista típusú ígéreteket fogalmazott meg.

Áder János, az ellenzék vezérszónoka csak szűk nyolc percet kapott, de ennyi idő is elég volt neki, hogy rávilágítson a kormányfői beszédben elhangzottak és a valós tények közötti ellentmondásokra. – Ha igaz, amit Gyurcsány Ferenc mond, hogy az államadósságot növelő hitelek a nyugdíjak emelésére és a bérek kifizetésére mentek el, akkor hová lettek az adóbevételek és a nyugdíjjárulékok? – tette fel a kérdést a frakcióvezető.

(ettevy)