Elfogtak a rendőrök Nagykállónál két fiatalt, aki petárdát dobott az M3-as autópályára, a gyanúsítottak ellen a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indult eljárás.
A 19-29 éves fiatalok jelentős többsége fél attól, hogy mindennek, amit az interneten csinál, nyoma marad, és a szoftverek olyan információt gyűjtenek a felhasználóról, amihez nem járult hozzá.
Gondozója nevel egy pápaszemes-pingvinfiókát (Spheniscus demersus) a Szegedi Vadasparkban, a néhány hetes madár az első kritikus időszakot átvészelve szépen cseperedik.
Lopás kísérlete miatt állították elő a Repülős Giziként ismert K. Sándorné B. Gizellát, az idős asszony egy hajdúszoboszlói lakásban kutakodott a szekrényben, amikor a tulajdonos hazatért.
A nemzeti és a történelmi emlékhelyek szimbólumait ábrázoló új 50 forintos érmét bocsájtott forgalomba a Magyar Nemzeti Bank a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) kezdeményezésére.
A fiatal felnőttek csaknem fele nem tartja magát teljesen heteroszexuálisnak Nagy-Britanniában a YouGov vezető közvélemény-kutató intézet felmérése szerint.