Halász Bence kalapácsvető és Homonnai Luca kajakos érdemelte ki a 2016-os év legjobb utánpótlás sportolója címet, az elismerést a péntek délután rendezett Héraklész Díjátadó Gálán vették át.
A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Kim Rasmussen is jelölt a 2016 legjobb női edzőjének járó elismerésre a nemzetközi szövetség szavazásán.
Leírhatatlanul szomorúak és csalódottak vagyunk – fogalmaz közleményében a Budapest 2024-es Sportolói Bizottság az olimpiai pályázat visszavonása kapcsán.
A FINA elnöke a japán delegáció figyelmébe ajánlotta a budapesti úszóaréna építészeti megoldásait, egyúttal méltatta a szűkös időkeret ellenére magas színvonalon felépülő komplexumot.
A Momentum Mozgalom „egyik szeme boldog, a másik pedig sír” amiatt, hogy a kormány, a főváros és az olimpiai bizottság Budapest olimpiai pályázatának visszavonása mellett foglalt állást.
Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője azt mondta: a 2024-es pályázat elnyerésének esélye megszűnt az induláskor fennállt összefogás és egység szétesésével.