A gyanú szerint válogatott módszerekkel kínozta a vele közös szegedi albérletben lakó fiút – két társával – egy fiatalkorú lány. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Szanka Ferenc közölte, a lányt és a két fiatal férfit személyi szabadság – a sértett sanyargatásával, neki súlyos érdeksérelmet okozva elkövetett – megsértésének bűntettével és súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítják.
    
A sértett és a három gyanúsított szeptember óta lakott közös albérletben. A gyanú szerint a három fiatal többször bezárta a fiút, úgy, hogy nem tudott távozni a lakásból. Később dolgozni elengedték, de november 13-ától 24-éig egyáltalán nem mehetett ki albérletéből. Különböző fizikai gyakorlatokat is végeztettek vele, és ha nem hajtotta végre a feladatokat, akkor ököllel vagy tárgyakkal ütlegelték. 
    
Az áldozatnak kellett ételt és italt vinnie az ágyban fekvő gyanúsítottaknak, akik nemiségében is megalázták őt. Kényszerítették, hogy saját vérével szennyezett papírt egyen és fogyasszon az ürülékéből, a vizeletéből. A gyanúsítottak késsel megszúrták a fiú vállát, égő cigarettákat nyomtak el a hátán és öngyújtóval is megégették.
    
Az áldozat egész testén, arcán és nemi szervén is könnyebb sérüléseket szenvedett, de a bántalmazások módja, elhúzódó tartama súlyosabb következményekkel is járhatott volna – közölte a szóvivő.

(MTI)