A kezdeményezés példa nélküli az országban, és már most komoly vitákat váltott ki a digitális eszközökhöz való túlzott kötődésről – számolt be róla a BBC.

Hirdetés

A javaslat célja nem a szigor, hanem a tudatosság növelése – hangsúlyozta Masafumi Koki, a település polgármestere. A tervezet nem tartalmazna semmilyen szankciót, inkább ajánlásként szolgálna a lakosság számára, hogy mérlegeljék, mennyi időt töltenek a képernyő előtt. Az elképzelés szerint az általános iskolás gyerekek este 9 óráig, míg a középiskolások és felnőttek este 10 óráig használhatnák készülékeiket.

Koki polgármester elmondta: bár az okostelefonok számos előnnyel járnak, túlzott használatuk már az iskolalátogatást, a pihenést és a családi együttléteket is veszélyezteti. Megfigyelhető, hogy egyes tanulók csak akkor mennek iskolába, ha náluk van a telefonjuk, míg felnőttek gyakran az alvás rovására görgetnek.

A javaslat nem terjedne ki minden mobilhasználatra: nem korlátozná például az online tanulást, az e-sport edzést vagy a főzés, illetve sportolás közbeni videónézést sem.

A város lakói megosztottak az ötlettel kapcsolatban. A társadalmi egyeztetés során 120 visszajelzés érkezett, amelyeknek körülbelül 80 százaléka elutasító volt. A közösségi oldalakon többen kritikával illették az elképzelést, egyikük úgy fogalmazott: két óra nem elég még egy könyv elolvasásához vagy egy film végignézéséhez sem. Ennek ellenére akadtak támogatók is, akik szerint időszerű a digitális túlhasználat elleni fellépés. A városi képviselő-testület várhatóan októberben dönt majd a javaslat sorsáról.

Érdekesség, hogy egy másik ázsiai országban már konkrét lépéseket is tettek: Dél-Koreában az iskolák területén már betiltották a mobiltelefonok használatát.