Ez a vívmány lett a hölgyek rémálma
Ötszáz éve próbáljuk elfedni az elfedhetetlent, vagyis a vécé bűzét.
Az emberiség történetében mindig is komoly kihívást jelentett, miként tüntesse el a saját ürülékét. A higiénia kérdése a mindennapok egyik legégetőbb problémája volt az ókortól kezdve. Az évszázadok során számos megoldás született e célból, de egyik sem volt hibátlan.
Az áttörést Sir John Harington angol író, udvaronc hozta el, amikor 1596-ban feltalálta a vízöblítéses vécét. Alkotása mérföldkőnek számított a közegészségügy és a civilizált életmód fejlődésében, ám közel kétszáz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy széles körben elterjedjen a világon.
Sokan próbálkoztak aztán a tökéletesítésével, hogy a székletürítés minél kevesebb kellemetlenséggel járjon. A legnagyobb újítás a vízvezetéken alkalmazott S-kanyar volt, amelynek révén a szagok kevésbé tudtak kiszökni a csészéből. Ezzel vált lehetővé, hogy a „gyomorszéket”, ahogy korábban sokhelyütt nevezték a vécét, a lakáson belül, a mindennapi élettérben is el lehessen helyezni.
Először az alacsonyöblítéses vécék hódították meg a világot, ám voltak, akik még ezzel sem elégedtek meg, szerették volna végérvényesen kizárni a székeléssel járó bűzt az emberiség életéből, s úgy gondolták, erre a legjobb megoldás, ha a végtermék egyenesen a vízbe pottyan.
A mélyöblítéses vécé – merthogy ez a hivatalos megnevezése – szintén egyre elterjedtebbé vált, annak ellenére, hogy gyakorlatilag képtelenség úgy elhelyezkedni rajta, hogy a produktum a gravitációnak engedelmeskedve ne idézzen elő egyfajta gejzírt. Sokan próbálkoznak vécépapír-göngyöleggel csillapítani a felfröccsenő víz erejét, de ennek általában az a vége, hogy mire szükség lenne a becsapódást tompító kreálmányra, az már teljesen elázik. Vagyis a célnak nem felel meg, ellenben a lefolyót tökéletes el tudja dugítani. Az „alvázmosás” pedig nemcsak kellemetlen, hanem veszélyes is, legalábbis a hölgyekre nézve, a víz ugyanis olyan helyre fröccsen, amely kiváló táptalaj az ártalmas baktériumok és gombák elszaporodásához. Lehet, hogy nem lesz orrfacsaró bűz a vécében, hüvelyfertőzésre viszont annál nagyobb az esélyünk. Nem beszélve arról, hogy egy ősi ösztönünket fojtja el ez a haszontalan találmány: azt, hogy megnézzük, mit alkottunk, s lássuk, ha úgy néz ki, ahogy nem kellene. Minekután pedig a vécé ezen típusában a széklet végleg elmerül a mélységben, mintát sem tudunk venni belőle szükség esetén, vagy csak úgy, ha elővesszük a sertéspörköltnek és tarhonyának félretett üres fagyisdobozt, s halálra ítéljük…
Hogy a britek büszkék-e vívmányukra, azt nem tudjuk, a hölgyek többsége azonban bizonyosan a földkerekség egyik legbosszantóbb találmányának tartja. A pottyantós modern verziója ezért ismét új kihívás elé állította az innovátorokat: ma azért versenyeznek, ki tud olyan eszközt létrehozni, ami légzsákként funkcionál a vécében. Ez pedig annak bizonyítéka, hogy a trónolás forradalma koránt sem ért véget.
