A döntést azzal indokolták, hogy a nyári csúcsidőszakban, júliusban és augusztusban minden eddiginél nagyobb utasforgalom várható a légikikötőben.

Hirdetés

A belváros felől a reptérre tartók számára a BKK a gyors 100E reptéri járatot ajánlja, amely ebben az időszakban a legsűrűbb menetrendje szerint közlekedik.

Ugyanakkor sok utas a Kőbánya-Kispestről induló 200E járatot választja, hiszen a Dél-Pest felől, illetve a vasúttal érkezőknek ez kínál kedvezőbb eljutási lehetőséget a légikikötőbe.

A repülőtéri alkalmazottak és a környéken található logisztikai parkban dolgozók száma is jelentősen nőtt, ezért idén tavasszal a BKK utasszámlálást tartott. Az utasforgalmi elemzések alapján a 200E járat esetében korábban már bővítette a szombat kora reggeli indulások számát a közlekedési társaság.

Korábban írtuk