Fotó: MTI/Mónus Márton
Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára (b) és Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára (k) együttműködési okleveleket ad át a Magyar Nemzeti Parkok Hete nyitórendezvényén a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban 2024. május 17-én

Rácz András hangsúlyozta, hogy a nemzeti parkok igazgatóságainak tevékenysége messze túlmutat a védett fajok és élőhelyek megőrzésén, hiszen számos új feladatuk lett annak köszönhetően, hogy a természeti értékeket kiemelkedő figyelem övezi. Ezt az is bizonyítja, hogy a nemzeti parkok programjain egyre többen vesznek részt, intézményeik évről évre több látogatót fogadnak. Népszerűségüket növeli az is, hogy a pihenésnek, a szabadidő eltöltésének ma már része az aktív kikapcsolódás, a kirándulás, a természetjárás, akár a madárles, a vízi vagy barlangtúrák is – tette hozzá.

Hirdetés

Az államtitkár az egyre jelentősebb érdeklődéssel indokolta, hogy a hagyományoknak megfelelően a pünkösdi hétvégével kezdve egy héten át ismét országos programsorozattal várják az érdeklődőket a nemzeti parkok igazgatóságai. Magyarországon 10 intézmény csaknem ezer kilométernyi tanösvényt tart fönn, ők működtetik a mintegy 700 belföldi ökoturisztikai létesítmény felét, évente 1,6 millió regisztrált látogatójuk és az egész országra kiterjedő szálláshelyhálózatuk van.

Rácz András kiemelte a szintén egyre népszerűbb nemzeti parki termékeket is. A 2010-ben létrehozott védjegyhez ma már megközelítőleg másfélezres kínálat tartozik, ami nem csak a vásárlóknak jó hír, hiszen a termékek előállítása megélhetést biztosít a vidéken élőknek – fogalmazott.

Korábban írtuk

A rendezvényének otthont adó Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója a jövő egyik nagy feladatának nevezte a természeti környezet és a kultúrtájak egyensúlyát. Estók János szerint a nemzeti parkokon is múlhat, hogy lesz-e a Kárpát-medencében tiszta ivóvíz, tiszta levegő a következő nemzedékek számára is. Érdemes tehát megismerni a tevékenységüket a pénteken kezdődő programsorozaton mind a városligeti Vajdahunyadvárnál, mind a többi helyszínen országszerte – tette hozzá.

A rendezvényen az agrártárca képviselői stratégiai együttműködési megállapodásokat nyújtottak át 11 szervezetnek. Az AM természetvédelemért felelős helyettes államtitkára szerint az új, illetve megújított megállapodások ugyancsak azt fejezik ki, hogy az ökológiai kihívások megkövetelik a magas szintű együttműködéseket, így a nemzeti parkoknak is össze kell hangolniuk a tevékenységüket a helyben élőkkel, az ott dolgozó földhasználókkal, az érintett önkormányzatokkal és sok más szervezettel. Balczó Bertalan hozzátette, hogy minden megállapodás mögött eredményes munka áll, a dokumentumok tehát csupán hivatalossá teszik a már jól bevált együttműködéseket.

A pénteki eseményen a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, WWF Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Magyar Természetjáró Szövetség, a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége, a Magyar Kertörökség Alapítvány, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriuma, a Magyar Cserkészszövetség és a Varázslatos Magyarország Nonprofit Kft. képviselői vehették át a stratégiai együttműködést igazoló okleveleket.

A Magyar Nemzeti Parkok Hete május 26-ig országszerte csaknem 100 programmal várja az érdeklődőket. Az események listáját a magyarnemzetiparkok.hu oldalon tették közzé.