Lakatos Judit elmondta, hogy az adventi vásárhoz hagyományosan számtalan kulturális program is kapcsolódik. A központ által szervezett eseménysorozat keretében a Fő téren a négy adventi gyertya ünnepélyes meggyújtásához a város életében fontos szerepet betöltő nemzetiségek is csatlakoznak, közülük ünnepi műsorral készül a román, a szlovák és a horvát önkormányzat. A Fő téri eseményeket rövid karácsonyi koncertek zárják, ahol fellép mások mellett a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság katonazenekara és a Musica Beata Vegyeskar is. Mivel az idén advent negyedik vasárnapja szentestére esik, az utolsó gyertyagyújtást december 23-án, szombaton tartják – hívta fel a figyelmet az ügyvezető.

Hirdetés

Az ünnepi programokba a legkisebbek is bekapcsolódnak, a város óvodásai szombat délutánonként, illetve vízkeresztkor karácsonyi dalokat énekelve vonulnak az Evangélikus Templomtól a Fő téri jászolig. December 2. és január 7. között változatos rendezvényekkel várják az érdeklődőket a város kulturális intézményei, üzletei és vendéglátóhelyei, köztük a Tourinform Iroda, a Barlang, a P’art mozi, illetve a Ferenczy Múzeumi Centrum és a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár. Az egyedi programok között sok más mellett kézműves- és mesefoglalkozások, ökumenikus kórushangverseny, adventi fotóséta is található, szilveszterkor pedig Csavard fel a Főteret! címmel utcabállal és fényfestéssel ünnepelhet a közönség.

A Szentendrei Teátrum a többi között Fischl Mónikával és vendégeivel tartja hagyományos karácsonyi koncertjét, de ingyenes szabadtéri színházi élményeket is ajánlanak a Fő téren. nA Dumtsa utca színes forgatagában elsősorban szentendrei és környékbeli kézművesek portékái közül válogathatnak a látogatók, de gazdag gasztronómiai kínálat is fogadja őket minden nap január 7-ig. A helyi civil szervezetek és az önkormányzat több adománygyűjtő akciót és élelmiszerosztást is tart, a támogató kezdeményezések közül kiemelkedik a december 2-i Jótékonysági Mikulásfutás a Duna korzón – tájékoztatott Lakatos Judit.

A programokról a www.szentendreprogram.hu oldalon lehet tájékozódni.

Korábban írtuk