Fotó: ShutterStock/Aneta Geisler, illusztráció
Hirdetés

Fernando Ruíz Gutiérrez, Guerrero állam környezetvédelmi hivatalának vadvédelmi igazgatója szerint az állatkert vezetője veszélyeztette ezzel a vacsoravendégek egészségét is, mivel az állat húsa emberi fogyasztásra alkalmatlan.

José Rubén Navát január 12-én leváltották a guerrerói székhely, Chilpancingo de los Bravo állatkertjének igazgatói tisztségéből, miután az intézményben elpusztult egy szarvas. Illetékesek helyi idő szerint kedden közölték: az ügyben indított nyomozás során azt is megállapították, hogy feltehetően Nava utasítására eladtak, illetve megettek bizonyos állatokat. Gutiérrez hivatala szerint egy zebrát szerszámokra cseréltek – bár ez utóbbiakat nem találták meg az állatkert területén -, egy szarvast és egy Watusi marhát pedig magánszemélyeknek számlák nélkül eladtak.

Azt egyelőre nem tudni, hivatalosan is vádat emelnek-e a volt igazgató ellen.

Korábban írtuk