Hirdetés

Ryan Bodenheimer, az amerikai légierő elit műrepülő-egységének, a Thunderbirds kötelékének egykori tagja saját YouTube-csatornáján osztotta meg a történeteket. Mint mondta, az UFO-észleléseket korábban gyakran övezte kétely és megbélyegzés a pilóták körében, ez a hozzáállás azonban mára enyhült.

Az első észlelés egy kiképzőrepülésről hazatérve történt, a hírhedten titokzatos 51-es körzet (Area 51) közelében. Bodenheimer elmondása szerint egy ismeretlen tárgy nagy sebességgel – mintegy 740 km/órával – húzott el vadászgépe mellett, több mint kilencezer méteres magasságban. Elmondása szerint az objektum „ezüstszínű, festetlen, fényes, tükröződő felületű volt, háromdimenziós háromszög alakban, szárnyszerű kiemelkedésekkel és egy függőleges farokrésszel”.

„Úgy nézett ki, mint egy futurisztikus vadászgép” – fogalmazott. Hozzátette: sem ő, sem felettesei nem észleltek semmit a fedélzeti radarokon.

A második eset szintén nagy magasságban történt. Egy téglalap alakú tárgy közeledett feléjük lassan, szemből. „Az oldalai olyan fényesek voltak, hogy szinte pulzáltak. A középső rész szinte átlátszó volt, halvány árnyalattal” – idézte fel.

Bodenheimer azonnal jelentette az észlelést a légi irányításnak, azonban radarvisszajelzés ezúttal sem érkezett.

A Pentagon felügyelete alatt működő, az anomáliák felderítéséért felelős hivatal (AARO) adatai szerint 2023 májusa és 2024 júniusa között 757 új UFO-bejelentés érkezett. A legtöbb eset ellenőrzött légterekhez köthető, víz alatti észlelésről nem számoltak be.

A regisztrált esetek közül körülbelül háromszázat sikerült azonosítani és megmagyarázni, a többi ügy továbbra is megoldatlan.