Lecsapott a szürkület az eszkimók birodalmára
Van egy pontja Földünknek, ahol minden év novemberében lemegy a nap, s csak január közepén kel fel ismét. Elsőként az USA legészakibb városa, Utqiaġvik borult sötétségbe.
Sokunk kedvence volt a 90-es évek Emmy-díjas amerikai sorozata, a Miért éppen Alaszka?, amiben egy ösztöndíjas New York-i orvos ügyes-bajos mindennapjait kísérhettük nyomon. A film helyszínét, ami az Egyesült Államok legzordabb vidékén található, mi, a békés Kárpát-medence lakói, többnyire csak ebből a filmből ismerjük.
Pedig van egy olyan négyezer fős kisvárosa, ami minden évben felhívja magára a figyelmet. Az északi sarkkörön túl, Budapesttől légvonalban több mint 7500 kilométerre található Utqiaġvikben (2016 végéig Barrow), ahol -56 fokot is mértek már, november közepén lenyugszik a nap, és két hónapon keresztül fel sem kel. Ezt az időszakot a városlakók majdhogynem sötétben töltik, cserébe a nyári hónapok során éjszakánként is világos van.
Persze nem ez az egyetlen alaszkai település, ahol az emberek ilyen körülmények között töltik a telet, de fekvésének köszönhetően itt szokott elsőként beköszönteni az úgynevezett poláris éjszaka. A főként őshonos inupiat eszkimók által lakott tundrai városban az év 160 napján 0 fok alatt marad a hőmérő higanyszála, és gyakoriak a hófúvások. Noha a klímaváltozás itt is extrém méretű felmelegedést produkált az elmúlt években, nyáron a hőmérséklet csak ritkán ugrik meg számottevően, átlagosan 15 fokra emelkedik, de a talaj 400 méteres mélységig ilyenkor is fagyos. Ennek köszönhetően az utak többségét burkolni sem kell, hiszen sosem keletkezik sár, ami akadályozná a közlekedést.
Utqiaġviket más településekkel nem köti össze szárazföldi út, de van repülőtere, ami miatt az észak-alaszkai partvonal légi közlekedési csomópontja. Bár a város körül már Kr. e. 800 körül is éltek emberek, első épületét, ami egy presbiteriánus templom volt, csak 1888-ban húzták föl. Barrow sokáig a hajósok pihenőhelyeként szolgált, aztán meteorológiai állomás, radarállomás és kutatóközpont is létesült a helyszínen. A városi címet 1959-ben kapta meg. A világ tizenkettedik legészakibb településének lakói, akik korábban bálnavadászatból, manapság főként az olajkitermelésből és a turizmusból élnek, legközelebb 2025. január 23-án láthatják a Napot. Ennek tükrében talán nem meglepő, hogy az 1980-as évektől tilos alkoholos italt értékesíteniük és birtokolniuk.
