Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A Mesehősök bélyegkollekció legújabb darabja, a Mekk Eleket ábrázoló sorszámozott alkalmi bélyegblokk a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székházának aulájában tartott kibocsátó ünnepségen 2024. június 13-án
Hirdetés

Mint a csütörtöki budapesti bélyegblokk-kibocsátó ünnepségen elhangzott, a Magyar Posta és az MTVA több évre visszanyúló együttműködésének eredményeként már a hatodik alkalmi bélyegblokk jelenik meg a Mesehősök sorozatban. A Süsü, a sárkány; a Frakk, a macskák réme; a Kukori és Kotkoda; a Mazsola és Tádé; valamint a TV Maci figurái után Mekk Elek, az ezermester figurája tűnik fel a bélyegblokkon.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója az eseményen kiemelte: a tervek szerint az MTVA és a Magyar Posta együttműködése a Mesehősök bélyegsorozat bővítésére a továbbiakban is folytatódni fog.

Az ötvenedik születésnapját ünneplő Mekk Elek bábfilmsorozat sikeréhez hozzájárult Romhányi József zseniális rímhasználata, valamint a Ránki György zeneszerző által alkotott dallamvilág is – mondta Papp Dániel.

A bábműfaj egy olyan műfaj, amelynek nem lenne szabad elvesznie és kihalnia – hangsúlyozta Papp Dániel, majd reményének adott hangot, hogy a jövőben is fognak készülni a fiatalabb korosztályok számára oktató-nevelő célú bábfilmsorozatok.

Korábban írtuk

A 13 részes bábfilmsorozat generációkon átívelő hatása nem csak a kedves figurákban, a humánus történetekben rejlik, hanem a mélyebb üzenetekben is – mondta Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. alelnöke.

A mese történései arra is felhívják a figyelmünket, hogy ha nem leljük örömünket egy szakmában, vagy nem érezzük magunkat abban tehetségesnek, akkor bátran érdemes új szerepkört kipróbálnunk – tette hozzá.

Hegmanné Nemes Sára kiemelte Romhányi József azon érdemét, hogy a bábfilmsorozatnak köszönhetően sokan megismerhették hazánkban az eszperente nyelvi játékot.

Mekk Elek, a magát ezermesternek kikiáltó kecske története Romhányi József tollából született 1973-ban és 1974-75 között volt először képernyőn. Az egyes epizódokból sorra kiderül, hogy a mesehős valójában egyáltalán nem ért a házát díszítő cégérekhez tartozó különféle mesterségekhez, de a szakmai hiányosságait megmosolyogtató kreativitásával igyekszik pótolni. A sorozat utolsó részében végül megmutatkozik hozzáértése, így a szabóságot jelképező cégért megtarthatja.

A Pannónia Filmstúdió által készített Mekk Elek, az ezermester című bábfilmsorozatot Imre István rendezte, dramaturgja Bálint Ágnes, figura- és díszlettervezője Koós Iván volt.

A bélyegblokk Weisenburger István grafikusművész tervei szerint a Pénzjegynyomda Zrt.-ben készült negyvenezer példányban. Az alkalmi bélyegblokk három címletén Mekk Elek figurája jelenik meg, utalva a mese minden epizódjában megjelenő hármas egységre: a főhős okoskodására, az ügyetlen megvalósítási kísérletre és a menekülésre.

Az újdonság csütörtökön kerül forgalomba. Megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, a kijelölt postahelyeken és a posta.hu weboldalon. A bélyeg további különlegessége a sorozat eddig megjelent darabjaira, valamint a bemutatott mesékre és alkotóikra vonatkozó érdekességeket felsorakoztató gyűjtőoldalra vezető QR-kód.

A máig népszerű bábfilmsorozatot rendszeresen műsorra tűzi a közmédia erőszak- és reklámmentes M2 gyerekcsatornája – írták az eseményre kiadott közleményben.