Fotó: shutterstock.com/S-F (archív, illusztráció)
Hirdetés

A világ területileg második legkisebb államában, ahol a legdrágábbak az ingatlanok, 60 ezer négyzetméternyi lusuxlakást és háromezer négyzetméternyi kiskereskedelmi egységet, valamint egy privát kikötőt építenek a kétmilliárd eurós költségvetésű program keretében.

A Bouygues francia ipari csoport 17 betonkamrából egy 500 méter hosszú falat épített a tengerpart mentén, kiszivattyúzva a tengervizet és 450 ezer köbméter homokot importált Szicíliából, amellyel betemették a területet.

2020 októberéig stabilizálják a talajt, és csak utána fog elkezdődni az építkezés, amelyet jövőre be is akarnak fejezni.

Jean-Luc Nguyen, a munkálatokért felelős monacói illetékes elmondta, hogy egy ekkora horderejű építkezés hatással van a térségbeli állatok és növények életére. „Természetesen egy hat hektáros platform létrehozása a tengerben egyet jelent azzal, hogy természeti élőhely szűnik meg. Megpróbáltuk úgy létrehozni az új infrastruktúrát, hogy a flóra és a fauna a lehető leggyorsabban regenerálódjon” – mondta egy korábbi nyilatkozatában.