Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az avató ünnepségen azt mondta: az állatkert elmúlt tizenöt éves fejlődése a város és a térség gazdasága szempontjából is fontos. Munkahelyeket teremt, javítja az élhetőséget, valamint az idegenforgalomban is jelentős szerepe van – mutatott rá.

Hirdetés
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Kárpáti hiúz (Lynx Lynx Carpathicus) a veszprémi állatkertben átadott nagymacskakifutóban 2024. május 30-án

Az állatkert rengeteget ad hozzá Veszprémhez, nemcsak szép, de hasznos is – jelentette ki a tárcavezető. Porga Gyula (Fidesz-KDNP) Veszprém polgármestere hangsúlyozta: a nagymacskakifutó átadása egy folyamat része, tudatos és folyamatos építkezés jellemzi a veszprémi állatkertet, amely évről évre bővül.

Ugyanez a hosszú távú építkezés jellemzi Veszprém városát is – mutatott rá a polgármester.

Korábban írtuk

Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos, a térség országgyűlési képviselője az állatkert népszerűségére hívta fel a figyelmet, amely több mint négyszázezer látogatóval büszkélkedhet évente.

Török László, az állatkert igazgatója az ünnepséget követően az MTI-nek elmondta: a nagymacskakifutó a korábban átadott medvekifutóval és a háziállat-bemutatóval, valamint a terület teljes közműcseréjével együtt a Modern városok programban egy mintegy ötmilliárd forintos beruházáscsomag részeként valósult meg.

Az igazgató kiemelte: szibériai tigrisek, hópárducok és kárpáti hiúzok – a nagymacska kifutó lakói – régóta vannak az állatkertben, de korábbi tartási körülményeik már nem feleltek meg a legmodernebb állatkertészeti és turisztikai elvárásoknak.