Áprilisban is több nosztalgiajárattal várja az érdeklődőket a Budapesti Közlekedési Központ, így a húsvéti ünnepek alatt is utazhatunk a közkedvelt régi villamosokkal, autó- és trolibuszokkal.Április 4-én, szombaton az utasok igénybe vehetik az 1912-es gyártású, 1074-es pályaszámú favázas nosztalgiavillamost, amely a Móricz Zsigmond körtér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között fog közlekedni. Az „Ezresnek” is nevezetett legendás villamost az 1950-es években jelentősen modernizálták, és az ekkor kialakított acélvázas kivitelben egészen 1984-ig használták a fővárosban. A járművet 1992-ben az eredeti, favázas felépítményre építették vissza. Érdekessége, hogy kontrollerkarját a hagyományos kocsikéval szemben az óramutató járásával ellentétes irányban kell forgatni.

Húsvétvasárnap három nosztalgiajárat is indul Budapesten, így közlekedhetünk a 492-es pályaszámú „Bengáli” csuklós villamossal a Széll Kálmán tér és a Deák Ferenc tér között, míg a ZiU-9B trolibusz a 70-es, a 74-es és a 78-as troli vonalán, a Csáktornya parktól és a Kossuth Lajos térig vehető igénybe. A városhatáron túlra indul az Ikarus 180 nosztalgia-autóbusz, amely a Deák Ferenc tér és Szentendre között fog ingázni.

Április 6-án, húsvéthétfőn, három nosztalgiavillamos közül is választhatnak az utasok. Az 1074-es pályaszámú villamos mellett, a Közvágóhíd és a Jászai Mari tér között közlekedik a 436-os és a 611-es pályaszámú favázas villamos. Az Ikarus 180 autóbuszjárat ezen a napon is várja a Szentendrére utazókat. A buszjárat a hónap folyamán még egy alkalommal, április 18-án is közlekedni fog.

A járatok egyszeri utazásra jogosító nosztalgiajeggyel vehetőek igénybe, illetve napijegyeket és éves bérleteket is válthatnak az érdeklődők. A jegytípusokról és a járatokról bővebb információ a www.bkk.hu/nosztalgia weboldalon olvasható.

MTI