Tánc a jégen – Képeslapok a hazai korcsolyázás történetéből 

A korcsolyázás története messzire tekint, igaz, a régi korok emberei a legkevésbé sem szórakozásból húztak korcsolyát, sokkal inkább azért, hogy megkönnyítsék a mindennapi életüket. Észak- és Közép-Európa megfagyott vizein, a fogcsikorgatóan hideg teleken már aKrisztus előtti évezrekben is használtak állati csontból, például marha- vagy lólábszárcsontbólkészült korcsolya-féleségeket. Ilyesfajta egyszerű, lábbelire erősített csontkorcsolyát még a 20. század elején is használtak jónéhány Tisza mentén fekvő településen, és a székelyföldi falvakban is. E csontból készült eszköz kora újkori változata, az acélélű korcsolya valamikor a 17. században érkezett meg hozzánk, vélhetően a Hollandiában megforduló magyar diákok közvetítésével: sima falapból állt, amelyre hosszában egy vasélt erősítettek, és azt kötözték a lábbelire. 

Úri közönség jégre megy

A korcsolyák ma használt formája kétszáz évvel később, a 19. századra alakult ki, ésvalóságos korcsolyaláz söpört végig Európán: a jégen siklani divatos foglalatossággá vált, korcsolyázott Johann Wolfgang Goethe, és Széchenyi István is. Persze a sport, mint szabadidős szórakozási forma már a polgárosodással, a modernizálódott életmóddal együtt járó tevékenység volt, amelynek szervezett, intézményesült formájához az állam is hozzá tette a magáét, erre hazánkban csak a kiegyezést követően nyílt lehetőség: 1869-ben meg is nyílt a Pesti Korcsolyázó Egylet, amely Pest, Buda és Óbuda egyesülése (1873) után Budapesti Korcsolyázó Egyletként (BKE) működött tovább.

A Városligeti-tó természetes jegét a városi tanács ingyen bocsátotta a közönség rendelkezésére, a melegedő és korcsolyacsatoló helyiséget maga Rudolf trónörökös nyitotta meg. A városligeti jégpálya óriási népszerűségnek örvendett, a magyar arisztokrácia fiatal tagjait, például Eötvös József báró leánykáit – igaz, társadalmi rangjukhoz kevéssé méltómódon – a jégpálya első korcsolyázó hölgyei között találjuk. Az idő múlásával aztán engedett az etikett, a század hetvenes éveinek elejére a hölgyek egyik kedvenc foglalatossága lett a korcsolyázás, olyannyira, hogy mások mellett gróf Andrássy Aladárné, báró Edelsheim-Gyulai Lipótné, báró Lipthay Béláné is jégre lépett, ez utóbbi a szóbeszéd szerint egyike volt a legszenvedélyesebb korcsolyázóknak. Télvíz idején igen vidáman telhettek az egyleti délutánok: a hölgyek uzsonnát rendeztek, kíntorna, később zenekar szolgáltatta a muzsikát, így andalító dallamokra róhatta közönség a köröket a jégen. A pesti lapok tudósítása szerint 1871-ben a Városligetbe látogatott Jackson Haines, a modern műkorcsolyázás amerikai atyja, és a közönség nagy ámulatára bemutatta a jégen az ő „csodálatos művészetét”. Fellépését követően a jégpálya majdhogy nem tánctérré alakult, olyannyira fellelkesült a közönség. 1874. februárjában tűzvész pusztította el a jégpálya melletti faépületet, ennek helyén épült fel Lechner Ödön tervei szerint a mai is álló, csodaszép csarnok.

Potentátok a budai jégen

A 19. század utolsó éveire Budapest már a korcsolyázás fellegvárának számított: a Budapesti Korcsolyázó Egylethez hétezren csatlakoztak, külföldi összevetésben ez igen magas számnak számított, hiszen a hasonló műintézmények Bécsben, Amszterdamban vagy Párizsban csupán három-négyezer taggal működtek. 

Érdekesség, hogy a budai oldalnak is megvolt a maga kedvenc jégpályája, mégpedig a Széll Kálmán téren: a korábbi évszázadokból származó agyagbánya helyén jókora gödör éktelenkedett itt, ami idővel feltöltődött talajvízzel és telente befagyott. A dombokkal körülvett tér védett volt a széltől, így ideális helyszíne volt a korcsolyázásnak. Hosszú éveken át jártak ide csúszkálni a budaiak, mikor a Fővárosi Közgyűlés 1895-ben betemettette a gödröt, a feltöltött területet pedig átadta a Budai Korcsolyázó Egyletnek. A Vasárnapi Újság 1901. február 10-i számában megjelent színes írásában arról értekezett, hogy a budai jégen bizony méltóságok is tiszteletüket teszik: „A budai korcsolya-pálya nagyszámú közönsége soraiban gyakran ott látjuk Széll Kálmán miniszterelnököt, aki ötéves unokáját kíséri ki a jégre.” Hogy a magas rangú személyeknek köze volt-e hozzá, vagy sem, nem tudni, de 1913-ra Sándy Gyula tervei szerint impozáns fa korcsolyacsarnokot építettek ide. A Budai Napló 1925. októberében azt írta: „Talán sehol a világon oly kedves, harmonikusan a zajos fővárosi életbe illeszkedő sporttelep nincs, mint itt Budán a gödör, közismert nevén a budai jégpálya.” Ez utóbbi tudósítás már csak azért is érdekes, mert műjégpályának ekkor még se híre, se hamva, egyelőre természetes jégen siklottak a polgárok; s ha igaz, a természet már október végére is kegyeskedett kemény fagyokat produkálni. A budai jégpályát egyébként 1938-ban zárták be, mikor nekikezdtek a villamos végállomás építésének, így a sportegyletnek költöznie kellett.

A Városligetbe tervezett, az időjárásnak ellenálló, vagy inkább attól független pesti műjégpálya terveit ugyan 1914-ben már elkészítették, de a megvalósítást megakadályozta a világháború kitörése. Végül 1926-ban készült el a gépi hűtésű városligeti műjégpálya, amely Európában a második ilyen modern jégpályaként valósulhatott meg. A korcsolyázók legnagyobb örömére mintegy száznapra bővítették ezzel a szezont, ráadásul itt edzett a műkorcsolyázó sport színe-java, ahogyan erről az újságok rendre be is számoltak a nagyközönségnek.

Mesés karácsonyi díszletek

A korcsolya népszerűsége nem csak a múltban volt óriási, ma is nagyon sokan választják télvíz idején ezt a sportot kikapcsolódásként. Így, az adventi időszakban pedig nem csak kellemesen fárasztó, hanem csodaszép élmény is, hiszen országszerte szebbnél-szebb karácsonyi díszletek között, szabadtéri pályákon suhanhatnak a jég szerelmesei: ha egy képzeletbeli top 5 rangsort kellene felállítani, látvány tekintetében az esti karácsonyi díszvilágítással – bónuszként, még ha a hó is esik, különösen gyönyörű – az örök kedvenc, aVárosligeti Műjégpálya vinné el az első helyet. A közelmúltban új műjégpálya csatlakozott az eddigiekhez: a Budai Várban a Savoyai Jégterasz a Magyar Nemzeti Galéria előtti téren teremt lehetőséget arra, hogy a világ egyik legszebb panorámáját, a kivilágított fővárost nézzük korcsolyázás közben – a varázslatos helyszín okán megérdemli a második helyet, ráadásul szuper családi programokkal várják a látogatókat. A Csepeli Jégpark ezüstös jégbirodalma ugyancsak jó választás, tekergő jégfolyósó és viszonylag tágas pályarész várja a korcsolyázókat – a harmadik helyezést érdemli ki, míg a képzeletbeli negyedik helyet biztosan a balatonfüredi Tagore sétányon felállított jégfolyósó és korcsolyapálya viszi el, amely jó választás a sportolásra, de a lassan csúszkálók, az andalgók számára is élmény, a Balaton melletti felállított pálya már-már azt az illúziót keltheti, hogy a befagyott tó jegén korcsolyázunk. Az ötödik helyre a régi Óbuda romantikus hangulatát idéző Fő téren felállított korcsolyapályája kerül, amely igazi téli mesevilág, ráadásul háttérként csodás látványt nyújtanak a macskaköves téren álldogáló, égősorral díszített jókora öreg fák, amelyek a téli éjszakában úgy festenek, mintha az ágaikat aranyporral hintették volna be az angyalok.