Fotó: Fóti Szent Márton Romtemplom, facebook.com
Hirdetés

A Fóti Romtemplomért Alapítvány idén is megszervezi a Pest vármegyei kisváros mára hagyománnyá lett templomtúráját. Ennek során a helyi katolikus, református, evangélikus és baptista felekezet templomait látogatják végig a résztvevők, akik az egyes állomásoknál gitáros zenei betétet hallhatnak. A séta után a vállalkozó kedvűek a Fót belvárosától mintegy 6 kilométerre lévő Szent Márton Romtemplomhoz kirándulhatnak.

A túra útvonala a Mogyoródi-patak mentén halad, a kirándulókat innivalóval és némi harapnivalóval kínálják a szervezők, akik a célba érkezést követően kisbuszokkal szállítják vissza a résztvevőket az indulási pontra. A túra rövid távja és könnyű terepe miatt nagyobb gyerekek, családok számára is kiváló, lélekemelő program.

A Fóti Templomtúra október 5-én, szombaton 9.30-kor indul a Szeplőtelen Fogantatás katolikus templomtól (2151 Fót, Vörösmarty utca 2.), nevezési díj nincs, a program teljes időtartama nagyjából 3 óra.

A fóti romtemplom feltárása 2022-ben kezdődött el Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontja akkori igazgatója irányításával. A munkálatokról és a templom történetéről Makoldi Miklóssal készített interjúnkban számoltunk be (https://demokrata.hu/magyarorszag/egi-kotesben-elunk-574032/). A Fóti Romtemplomért Alapítvány által összefogott Templommentők elhatározták a szakrális istenháza újjáépítését, nem rekonstrukció formájában, hanem  egy, a korábbi stílusjegyek alapján megtervezett új templom emelésével, revitalizációval, maga mögött tudva az UNESCO-irányelvek szerint az Örökségvédelmi Hivatal támogatását. Dr. Jakab Csaba építész és csapata tervezőmunkáját egy fóti mecénás finanszírozta, a kivitelezés magánszemélyek, vállalkozók, valamint a Pest Vármegyei Önkormányzat pályázati forrásaiból valósul meg.

Korábban írtuk

– Három ütemben épül meg a templom, a szentély kőművesmunkálatai már elkészültek, jövő héten kezdődik az ácsszerkezet kialakítása, ez év végére kész lesz. A második ütemben a hajó falazata épül meg, ügyelve a freskók megfelelő, tudatos benapozására. Számításaink szerint ezzel a jövő év végére lesznek kész a kőművesek. A harmadik ütemre, a környezet rendezésére még keressük a forrásokat – mondta érdeklődésünkre Molnár Krisztina, a Fóti Romtemplomért Alapítvány tagja.

A fóti Templommentők szeretettel várnak minden vállalkozó szellemű érdeklődőt a szombati templomtúrán éppúgy, mint a Szent Márton napjához legközelebb eső vasárnap, november 10-én 11.30-kor bemutatott szentmisén.