Az ESMTK világbajnoki címvédője a játékok második kiemeltjeként kezdte meg szereplését a Mars-mező Arénában, ahol a 77 kilóban olimpiai bronzérmes, 82-ben világ- és Európa-bajnok Rafig Huseynovval csapott össze a nyolc közé kerülésért és sima, 5-2-es győzelmet aratott.

Hirdetés

A 36 éves azeri alacsonyabb súlycsoportból érkezett, így tekintélyes eredménysora ellenére lehetett bízni abban, hogy erőben nem tudja majd felvenni a versenyt a 24 esztendős riválisával, ami a meccsen korán be is bizonyosodott.

Losonczi a tőle megszokott stílusban, óriási lendülettel vetette magát a küzdelembe. Huseynov komolyan küzdött, hogy megálljon előtte a szőnyegen, és reklamálással igyekezett tördelni a mérkőzést. Egyik ilyen után Losonczit fejelésért figyelmeztették, ő pedig előbb elnézést kért, majd rögtön derékra támadott és kivitte az azerit a szőnyegről (1-0). Huseynovnak azonban ez a támadás sem tetszett és – érthetetlen módon – videózást kért, ami megerősítette az eredeti ítéletet, ezzel pedig már 2-0-ra vezetett Losonczi.

A szakasz folytatása is kiválóan alakult, a passzív Huseynovot másfél perc után ugyanis leküldték, a magyar előny pedig 3-0-ra növekedett. A parterhelyzetben aztán nem úgy sikerült minden, ahogy a magyar klasszis szerette volna, mert mire tökéletesen összefogta és megpörgette ellenfelét, addigra kicsúsztak a szőnyegről.

Korábban írtuk

Mindezek ellenére a szünetre magabiztos előnnyel mehetett Losonczi, aki a második szakasz elején el akarta kerülni, hogy őt parancsolják parterhelyzetbe, ezért óriási energiákat mozgósítva ment előre. Az ESMTK büszkesége egy kissé túl hevessé is vált, szabálytalankodott, amivel hirtelen szorossá vált a meccs, miután a bírók két pontért megintették (3-2). Losonczi Dávidot azonban ez sem zavarta meg, folytatta a zakatolást és fejlefogásból leszorította az azerit és mögé ment (5-2), ezzel visszaállította a hárompontos különbséget, melynek megtartása nem jelentett neki a gondot a mérkőzés végéig.

Losonczi így készülhet a negyeddöntőre, melyben a szerbek idei Európa-bajnokával, Aleksandr Komarovval mérkőzik meg.