99 éve született a magyar boksz halhatatlan hőse
Papp László neve aranybetűkkel szerepel a magyar a sporttörténelem lapjain, és nem véletlenül. Háromszoros olimpiai bajnok, veretlen profi karrier, majd sikeres edzői pálya – életútja a kitartás, a tehetség és az elszántság tökéletes példája. Bár szegény családból küzdötte fel magát a csúcsra, karrierjét derékba törte a kommunista rendszer. Túlszárnyalni így sem tudta senki, három olimpiai aranyát a világon utolérni is csupán két ökölvívónak sikerült.Papp László 1926. március 25-én született Budapesten. Apja, aki gépkocsivezető volt, 1937-ben elhunyt, ezután édesanyja kis fűszerüzletéből tartotta el a gyermekeit, Lacit és húgát. A család nem dúskált a javakban, de a kitartást, a küzdőszellemet már gyerekként magába szívta. Kezdetben a futball kötötte le, de végül a boksz világában találta meg igazi terepét. Már tizenévesen kesztyűt húzott, de a II. világháború közbeszólt: leventeként frontra vitték, sportkarrierje egy időre megszakadt. Ám amint elhallgattak a fegyverek, azonnal visszatért a ringbe, és villámgyorsan a magyar ökölvívás egyik legnagyobb ígéretévé vált. 1946-ban már magyar bajnok volt, és innentől nem volt megállás.
A villámgyorsan fejlődő bokszoló sorozatban három olimpián is a dobogó legfelső fokára állhatott. 1948 London – középsúlyban, 1952 Helsinki – nagyváltósúlyban, 1956 Melbourne – ismét nagyváltósúly, aranyérem. Ő lett az első ökölvívó a világon, aki triplázni tudott az olimpiákon, ezzel sporttörténelmet írt.
Rendkívül szívós és okos bunyós volt. Nem csak nyerni akart – uralta a ringet.
1957-ben olyan utat választott, amely akkoriban keveseknek adatott meg a keleti blokkban: profinak állt. A szovjet befolyás alatt álló országokban nem nézték jó szemmel a hivatásos bokszolást, de Papp Lászlónak megengedték, vélhetően nem mindennapi sikereire való tekintettel. Osztrák menedzsment segítségével kezdte meg profi karrierjét, és 29 mérkőzéséből 27-et megnyert, két döntetlen mellett soha senki nem tudta legyőzni.
1962-ben profi Európa-bajnok lett, mely címét hatszor védte meg, és minden adott volt ahhoz, hogy világbajnoki övért küzdjön az amerikai Joey Giardello ellen. Ám a magyar sportvezetés, illetve természetesen a háttérben a kommunista pártállam közbeszólt: megvonták a versenyzési engedélyét. A döntést hivatalosan egészségügyi okokkal indokolták, valójában politikai megfontolások állhattak a háttérben. Akárhogy is történt, ezzel véget ért profi pályafutása, veretlenül, beteljesületlen világbajnoki álommal.
Ám ekkor sem fordított hátat az ökölvívásnak, visszavonulása után edzőként dolgozott először Ausztriában, majd Magyarországon. A magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitányaként az ő kezei alatt nőtt fel több generáció, köztük olimpiai bajnokok is. Gedó György (1972) és Kovács István (1996) is az ő mentorálásával lett világklasszis.
A róla elnevezett Papp László Budapest Sportaréna a mai napig őrzi nevét. 2003. október 16-án hunyt el, de öröksége ma is él. Három olimpiai aranyát a világon csak két kubai ökölvívó tudta utolérni, de megelőzni soha senki nem tudta. A bokszvilág ma is a legnagyobbak között említi a nevét.