„A csúcs még előttem áll”
Hét éve elkezdett vezetni egy célnaplót, a listán egyre több pipa szerepel a meghatározott eredmények mellett, a következő időszakban a legnagyobbakat is szeretné elérni. Egy év alatt hatalmas fejlődési ívet mutatott be, de azt mondja, a csúcs még előtte áll. Az MTK Budapest ritmikus gimnasztikázójával, Pigniczki Fannival beszélgettünk a hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt. A kétszeres olimpikon, világbajnoki bronzérmes, a sportág hazai klasszisa négy szerrel – szalaggal, karikával, buzogánnyal és labdával – mutatja be gyakorlatait Papp László Budapest Sportarénában rendezendő kontinenstornán.
– Pályafutása első felnőtt Európa-bajnokságán, 2017-ben pont itthon, hazai közönség előtt mutatkozhatott be, és bár a befejezésről konkrétumot még nem árult el, korábban célzott rá, hogy Párizs után nem biztos, hogy folytatja a versenyzést. Szép keretet adna, ha az első után az utolsó kontinenstornáján is itthon lépne szőnyegre.
– Valóban nagyon szép keretbe foglalná a pályafutásomat, főleg, ha úgy sikerül, ahogy remélem. De jelenleg nem gondolkodom a jövőmről, nem döntöttem még arról, hogy az olimpia után folytatom-e vagy sem. Párizs után egy kisebb szünetre mindenképp szükségem lesz ahhoz, hogy döntésre jussak, meglátjuk a testem, lelkem mennyire kívánja még az élsportot. Ebben a pillanatban nem szeretnék ezzel foglalkozni, az előttem álló feladatokra koncentrálok.
– Tizenhét évesen vett részt az első felnőtt Európa-bajnokságán itthon, most 24 évesen lép szőnyegre egy olimpiával, világbajnoki bronzéremmel, világkupa-érmekkel a háta mögött, a sportága meghatározó klasszisaként. Ha visszagondol az akkori önmagára, mekkora lendületet adott a pályafutásának az az esemény és most mit jelenthet?
– Talán hihetetlen, de minden részletére emlékszem a 2017-es hazai Európa-bajnokságnak, a gyakorlatokra, sőt még arra is, milyen interjúkat adtam. Érdekes, mert pont azon gondolkodtam, ha akkor valaki azt mondja nekem, idáig jutok – ott lehetek két olimpián és vb-bronzérmes leszek, vagy akár még egy Európa-bajnokságon szerepelhetek itthon –, nagyon szívesen aláírtam volna. A legmerészebb álmaimban sem mertem elhinni, hogy ennyi minden sikerülhet elérnem. Úgy gondolom, nagy pluszt adott számomra a hét évvel ezelőtti kontinenstorna, hatalmas élményt jelentett hazai közönség előtt szerepelni, rengeteg szeretetet kaptunk a nézőktől. Sokat jelentett az itthoni környezet, a szeretteink ott ültek a lelátón, az biztos tehát, hogy segített a további pályafutásomban is.
– Most úgy lép szőnyegre, hogy mindenki öntől várja a kiemelkedő magyar eredményt. Teljesen más érzésekkel készülhet így a második hazai kontinenstornájára.
– Az elmúlt időszakban azért megtanultam ezt a helyzetet kezelni, de továbbra is dolgozom rajta, hogy még könnyebb legyen. Az idei év első félévben, de nagyjából egy hónappal ezelőttig még azért nyomásként éltem meg az elvárást, viszont a felkészülés és a versenytapasztalat hatására sikerült átfordítanom olyan szempontból, hogy nekem csak azzal szabad foglalkoznom, ami rajtam múlik. Vagyis arra fókuszálok, hogyan dolgozom és készülök, milyen hozzáállást tanúsítok az edzésen és a versenyen ahhoz, hogy kihozhassam magamból a legtöbbet.
– Bár nem mondta ki, hogy utolsó Európa-bajnoksága lesz, azért a maximális koncentráció mellett át lehet igazán élni, élvezni a hazai verseny hangulatát?
– Egyértelműen lehet! Bár én olyan típus vagyok, aki szeret csak a versennyel foglalkozni, és annyit használok fel a külső hatásokból, amennyi segít abban, hogy maximálisan tudjak teljesíteni. Minden mást általában kizárok ilyenkor. Utólag szoktam azzal foglalkozni, mit éreztem, mi történt velem, hogyan éreztem magam az adott versenyen és pillanatban. Sok fotót készítek a világeseményeken, ami utólag segít átélni, megélni az élményt.
– Egy év alatt óriási fejlődést mutatott be, megszerezte az első világkupa-érmét, az olimpiai kvótát és világbajnoki bronzérmes lett. A párizsi olimpián hova érhet el ez a fejlődési ív?
– Azt gondolom, ennek a csúcsa még előttem áll. Nagyon szép év volt a tavalyi, de úgy érzem, még több van bennem, még mindig tudok többet és újat mutatni, tehát még mindig van hová fejlődnöm. Igazából amiért mindig is tornásztam, az a fejlődés iránti vágy, hogy mindig jobb és jobb legyek, még mindig nem érzem azt, hogy sikerült kiteljesednem. Először itthon, a hazai Európa-bajnokságon, majd Párizsban, az olimpián is szeretnék csúcspotokat elérni.
– Sporttörténelmi sikererek fűződnek a nevéhez, a ritmikus gimnasztika hazai legeredményesebb élversenyzője. Hajtja az is, hogy újabb határokat lépjen át, olyan egyedülálló teljesítményt vigyen véghez, amire eddig nem volt példa?
– Szoktam hasonlókon gondolkodni. Bevallom, még 2017 környékén elkezdtem vezetni egy célnaplót, amibe beleírtam, mit szeretnék teljesíteni a pályafutásom alatt. A tavalyi évtől kezdve annyi mindent sikerült kipipálnom, amire soha nem számítottam. A listán azért még szerepel pár cél, ami a következő időszakban előttem áll, szeretném ezeket is kipipálni.
