A dán-portugál párharcra kell figyelnünk
Vasárnap a negyeddöntők és az osztályozók visszavágóit rendezik a labdarúgó Nemzetek Ligájában, előbbiek a négyes döntőbe jutáson túl az európai vb-selejtezőkre is hatással lesznek.A magyaroknak elsősorban a dán-portugál párharcra kell figyelniük, ugyanis a győztes csatlakozik a vb-selejtezők F csoportjához, amelyben Marco Rossi szövetségi kapitány együttese mellett az örmények és az írek szerepelnek. Csütörtökön az első, koppenhágai mérkőzésen az esélytelenebbnek tartott skandináv csapat sokkal veszélyesebben futballozott, a vendégek csak a szerencsének köszönhetik, hogy csupán egygólos hátrányba kerültek. Dánia akár el is dönthette volna a továbbjutást, de rengeteg helyzetet – köztük egy büntetőt is – elpuskázott, így végül meg kellett elégednie az 1-0-s sikerrel.
Az újonnan bevezetett negyeddöntők során olyan klasszikus párharcot is rendeznek, mint az olasz-német, melynek első felvonásán utóbbi együttes hátrányból fordítva 2-1-re győzött idegenben, de izgalmasnak ígérkezik az Európa-bajnok és címvédő spanyolok összecsapása a magyarok négyeséből továbbjutott hollandokkal is, miután Rotterdamban 2-2-es döntetlen született. A francia-horvát párviadal szintén különleges, mivel 2018-ban ez a két válogatott küzdött meg a világbajnoki címért, ezúttal Luka Modricék meglepetésre kétgólos előnnyel utazhatnak Párizsba. A négyes döntőre júniusban kerül sor.
Az osztályozóknak már a következő, 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatára is lesz kihatásuk. Ahogy a magyar válogatott olasz szakvezetője is jelezte, ha a törökök ellen sikerülne az élvonalat jelentő A divízióban maradni, az az eddigi kvalifikációs rend alapján szinte biztosan pótselejtezőt érne abban az esetben, ha a nemzeti együttes nem jutna ki egyenes ágon a nagy-britanniai eseményre.
A magyarok biztos vb-selejtezős ellenfelei közül az örmények és az írek is a B divízióért lépnek pályára: előbbiek a szomszédos és jobb erőkből álló Georgia ellen vívnák ki a feljutást, míg utóbbiak a bolgárokkal küzdenek meg a bennmaradásért. Örményország már hazai pályán háromgólos hátrányba került, Írország viszont idegenben szerzett egygólos előnyt.
Nemzetek Ligája:
negyeddöntő, visszavágók:
Spanyolország-Hollandia, Valencia 20.45 (2-2)
Franciaország-Horvátország, Saint-Denis 20.45 (0-2)
Portugália-Dánia, Lisszabon 20.45 (0-1)
Németország-Olaszország, Dortmund 20.45 (2-1)
osztályozó az A divízióért, visszavágók:
MAGYARORSZÁG-Törökország, Puskás Aréna 18.00 (1-3)
Szerbia-Ausztria, Belgrád 18.00 (1-1)
Skócia-Görögország, Glasgow 18.00 (1-0)
Belgium-Ukrajna, Genk 20.45 (1-3)
osztályozó a B divízióért, visszavágók:
Georgia-Örményország, Tbiliszi 15.00 (3-0)
Izland-Koszovó, Murcia 18.00 (1-2)
Írország-Bulgária, Dublin 20.45 (2-1)
Szlovénia-Szlovákia, Ljubljana 20.45 (0-0)