A szerdai, nyoni sorsolást a legutóbb bajnoki negyedik fehérváriak kiemeltként, a bajnoki bronzérmes felcsútiak nem kiemeltként várták, és mindketten öt csapatot/csapatpárt kaphattak ellenfélül.

Hirdetés

Előbbi leendő ellenfele, a Szumgajit a legutóbbi szezonban szintén negyedik lett hazája bajnokságában, ezzel vívta ki a nemzetközi szereplés jogát. A Puskással találkozó Dnipro-1 ugyancsak negyedik volt az ukrán élvonalban, a nyolc éve alapított klub legnagyobb sikere az egy idénnyel korábbi ezüstérem.

Mindkét magyar együttes július 25-én, idegenben kezdi a párharcot, a hazai visszavágót pedig augusztus 1-jén vívja.

A 36 csapatos főtáblára az Európa-liga utolsó selejtezőkörének 12 vesztes együttese mellett a Kl-kvalifikációból 24 klub jut fel, ez utóbbihoz négy fordulót kell sikerrel venni.

Korábban írtuk