Az esélyek ugyanakkor ebben a párosításban egyértelműen a magyarok mellett szólnak még akkor is, ha a franciák februárban a dohai világbajnokság negyeddöntőjében óriási meglepetésére nyertek, ezzel legnagyobb sikerüket aratták.

Hirdetés

A női csapathoz képest a férfiak jóval később kezdték a felkészülést, mivel az együttes gerincét adó Ferencváros, illetve Zalánki Gergő és Vámos Márton is érdekelt volt a Bajnokok Ligája négyes döntőjében, melyet végül a zöld-fehérek nyertek meg.

A férfiválogatott a felkészülés jelentős részét Magyarországon végezte, megszakítva egy háromnapos horvátországi „kirándulással”, ott a közös edzés mellett játszott is az aktuális világbajnokkal, akikkel szemben ötméteresekkel maradt alul.

Ezt követően Varga Zsolt keretet hirdetett, és a Dominó Trans Kupán a Margitszigeten láthatta a közönség az együttest, amely a franciákat és a japánokat legyőzte, az olaszokkal viszont nem bírt.

Korábban írtuk

A programban még egy szicíliai túra szerepelt, az újabb olaszok elleni összecsapáson a házigazdák ötméteresekkel diadalmaskodtak. Innen még Barcelonába látogatott el a csapat, ahol hagyományosan a spanyolok ellen gyakorolt, mérkőzést azonban nem játszottak egymással.

A szakmai stáb többször is hangsúlyozta, a felkészülés a tervezett ütemben halad, így a barátságos mérkőzések eredményéből nem szabad kiindulni, a csúcsformát az olimpia második hetére kell időzítenie a válogatottnak.

A férfi vízilabdatornán a 12 résztvevő két hatos csoportban játszik, innen a négy-négy legjobb jut a negyeddöntőbe, ahol keresztbe játszanak majd.

A csapatban Varga Dénes párizsi szereplésével beállítja Gyarmati Dezső (1948-1964), Benedek Tibor (1992-2008) és Kásás Tamás (1996-2012) magyar csúcsát, hiszen ez lesz az ötödik olimpiája. A jelenlegi együttesből ő az egyetlen, aki már állt a dobogó tetején még 2008-ban. Hárai Balázs negyedszer készülhet, Vámos Márton, Zalánki Gergő és Manhercz Krisztián harmadszor vehet részt ötkarikás játékokon, ugyanakkor Molnár Erik, Nagy Ádám, Fekete Gergő, Vigvári Vince és Bányai Márk újonc lesz Párizsban. Edzőként szintén debütál Varga Zsolt, aki 24 év után tér vissza az ötkarikás forgatagba, miután játékosként három alkalommal (1992, 1996, 2000) volt részese a játékoknak, az utolsónál aranyérmet nyert.

A magyar férfi vízilabda-válogatott párizsi programja a csoportkörben:
vasárnap:
Franciaország-Magyarország 19.30
kedd:
Spanyolország-Magyarország 21.05
csütörtök:
Magyarország-Japán 21.05
szombat:
Ausztrália-Magyarország 15.00
augusztus 5., hétfő
Magyarország-Szerbia 12.00