Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese szombaton a házigazda hollandokat verte 12-9-re, vasárnap pedig kissé pontatlanul kezdett, ennek ellenére 3-2-re vezetett az első negyed végén, a félidőig pedig tovább növelte az előnyét, így a felek 10-7-es magyar vezetéssel fordultak. A zárónegyedre már 16-11-es magyar előnynél ugrottak medencébe a játékosok, a törököknek pedig nem sikerült megfékezniük a rivális támadásait, Varga Zsolt tanítványai pedig így végül hétgólos különbséggel diadalmaskodtak.

Hirdetés

„A kapott gólok száma láthatóan sok, de azért kézben volt ez a mérkőzés végig. Azt látni kell, hogy azért egyre több országban érnek fel egy jó alapszintre, a törökök is megtanultak vízilabdázni, azaz jól meccsben tudnak lenni. Fontos tanulság, hogy mindenkit komolyan kell venni” – értékelt Varga Zsolt. Hozzátette, ezen a napon kifejezetten jó lendülete volt a magyar támadásoknak, a 22 gól mellett sok helyzetet elrontottak, azaz továbbra is sok hibával játszanak.

„Dolgozunk folyamatosan ezeknek a kijavításán, és persze azt is hozzáteszem csendben, hogy azért egy nagyon komoly délelőtti edzést csináltak végig a játékosok, kemény kondival, nyolcvanperces vízi edzéssel. Ez még nem az élesítés időszaka, hanem a kemény munkáé, és valahol ez is nyomot hagy a csapat esti teljesítményén”

– mondta a kapitány.

A magyarok hétfőn 18 órától Horvátország ellen szállnak még vízbe a rotterdami felkészülési tornán.

A kontinensviadal január 10-én rajtol Belgrádban, a nemzeti csapat a máltaiakkal, a franciákkal és a montenegróiakkal szerepel egy csoportban.