A nyílt szekcióban a magyar férfi válogatott tagjai közül Berkes Ferenc – aki a korábbi kilenc fordulóban minden alkalommal asztalhoz ülő Gledura Benjámint helyettesítette – sötéttel játszva remiben egyezett ki a negyedik táblán, miként tette azt a harmadikon az orosz születésű Szjugirov Szanan is, aki csaknem négyórás csata végén végzett döntetlenre a világos bábukat vezetve. Az éltáblás Rapport Richárd világossal a 69. lépésben, csaknem ötórás csata után egyezett ki döntetlenben ellenfelével, míg a válogatott másik nagy visszatérője, Lékó Péter sötéttel szerzett fél pontot második táblásként. A 2-2-es döntetlennel mindkét válogatott egy-egy mérkőzésponttal gazdagodott.

Hirdetés

A nőknél Hoang Thanh Trang a második táblán a világos bábukat irányítva a vietnámiakkal vívott meccs leghosszabb partijában játszott döntetlent, s ugyanígy zárt a harmadik táblán Papp Petra, a negyedik táblán pedig Lázárné Vajda Szidónia. A mindössze 17 évesen már éltáblás Gaál Zsóka sötéttel is szenzációsan teljesített, s kitűnő végjátékkal a teljes pontot begyűjtve vezette győzelemre a magyar négyest.

A svájci rendszerű, 11 fordulós sakkolimpia vasárnap zárul.

Korábban írtuk