Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az elmúlt időszakban többször nyilatkozott arról, hogy bár a felkészülése jól alakul, úgy érzi, kulcsfontosságú versenyen, döntő pillanatban nem tudta kihozni magából a maximumot. Azért döntött úgy, hogy igénybe veszi a Magyar Olimpiai Bizottság Kettőskarrier-programja keretében biztosított sportpszichológiai támogatást, mert mentális blokk állhatott a háttérben?

– Még tavaly döntöttem a mentális terület fejlesztéséről. Hiányzott a stábomból ez a fajta sportszakemberi feladatkör. Egyébként ennek hiányát leginkább a tokiói olimpián éreztem meg. Korábban ugyan igénybe vettem pszichológus segítségét, amit hasznosnak véltem, ugyanakkor egyértelműen látszott, sportspecifikus támogatásra van szükségem és ezt most megkaptam. Elmondhatom, ősz óta nagyon sokat fejlődtünk. Ennek ellenére kissé szerencsétlenül jöttek ki a versenyek, amit inkább annak tudok be, hogy a stábunk új edzővel bővült, nagyon sok mindent változtattunk. A edzésen ugyan beépült az új technika, versenyen nehezebben rögzül ilyen szinten, valójában egy ütem csúszásban voltunk. Egyébként hatalmas fejlődést mutatok hétről hétre. Legutóbb, amikor ennyi mindent változtattunk a technikámon, két évre kiestem. Most pedig az erőteljes variálás ellenére még mindig benne vagyok a mezőnyben, csak még nem azon a szinten, amit edzések alkalmával képes vagyok kihozni magamból. Bízom benne, az olimpiára már minden összeáll, addig még mindig van hátra hat hét.

Hirdetés

Hogyan élte meg az utóbbi pár hetet, amikor még nem volt biztos az olimpiai kvóta, és tudta, a vízen már nem is tehet érte?

– Több szempontból is nehéz periódus volt, egyrészt azért, mert nem tudtam befolyásolni, hiszen általában a vízen, versenyen dől el, hogy sikerül vagy sem. Ezúttal hetekig ment még a huzavona. Próbáltam magam a rosszindulattól távol tartani ebben az időszakban, kizárni a külvilágot. Kaptam öt nap pihenőt, ami a legstresszesebb pár napnak bizonyult, lebegtem az olimpiai indulás és lemaradás között, mondanom sem kell, ilyen körülmények között egyáltalán nem lehet feltöltődni. Azzal tisztában voltunk, hogy a nemzet, vagyis Magyarország megszerzett egy kvótát, de a bonyolult rendszer miatt másik országoktól is függött a kijutás. Hozzátenném, külön bosszantó, hogy mindössze négy századmásodpercen múlt, hogy már a pályán eldőljön a javamra a kvóta. A döntést követő napokban – amikor kiderült, hogy harmadik olimpiámon vehetek majd részt Párizsban –, napokig nem nyugodtam meg. Mostanra kezdtem lecsillapodni, ami megmutatkozik az evezésemen is. Megszűnt a korábbi rendkívül feszült állapot. Ilyen fajta stresszhez, mint az elmúlt időszakban tapasztaltam, nem vagyok hozzászokva, a versenystressz azért teljesen más kategória.

Korábban írtuk

Magyarország 1932 óta minden olimpián részt vett evezésben. A kvalifikációs tornákon a vízen, egyeneses ágon nem sikerült kiharcolni az indulást, de az a legutolsó, luzerni regattán eldőlt, Magyarország egy nemzetkvótát kap. A házigazda franciák egypárevezős számokban egy-egy indulási jogot („host country”) kaptak, de a női és férficsapatuk is kvalifikált, így nem használták fel, ezért olyan országok kaphatták meg, amelyek még nem kvalifikáltak. Ugyanakkor a szabályok értelmében egy ország csak egyik egypárevezős számban használhatja fel az indulási jogot. A magyar szövetség Gadányi Zoltána és Pétervári-Molnár Bendegúz közül szakmai indoklás alapján az utóbbit jelölte meg olimpiai indulónak.

Győztesen jött ki ebből a helyzetből, és nem a kvótára gondolok elsősorban, hanem a stressz kezelésre, feldolgozásra. Ez a fajta tapasztalat segíthet a továbbiakban?

– Pályafutásom alatt megtapasztaltam mélypontokat, főleg két olimpia, a 2016-os riói és a 2021-es tokiói között. Mindig sikerült felállni. Nem tudom, a mostani helyzetből lehet-e erősebben kijönni, nehezen éltem meg, kétségek gyötörtek, hogy kijutok az olimpiára, vagy ha esetleg nem sikerül, 31 évesen befejezem az evezést. Fejben a legrosszabbra készültem, de reménykedtem a legjobban.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Harmadik olimpiájára készül, a legelsőn, Rio de Janeiróban 14., majd Tokióban 10. helyen végzett. Látszik a javuló tendencia, és most említette, a további fejlődés érdekében több változást is eszközöltek. Mit jelenthet mindez Párizsban?

– Szeretnék a helyezésemen tovább javítani és most kihozni magamból a legtöbbet. Úgy szeretnék Párizsból hazatérni, hogy elmondhassam: a legfelkészültebb állapotban, jó formában érkeztem, és mindezt kiadtam magamból a pályán is. Érdekes, mert három éve, Tokióban voltam szerintem életem legjobb formájában. Ott egy pici mentális szétesésen ment el a döntőbe jutás. Az első ötszáz méteren vezettem, aztán a másodikon is még második helyen álltam, de akkor egy pillanatra elment a figyelmem, a koncentrációm, szétestem. A mai tudásommal és módszerekkel, amiket tavaly óta gyakoroltunk a sportpszichológusommal, azt mondom: már nem esnék úgy szét. Azóta még előrébb léptem fizikálisan is. Úgy érzem, Párizsra még jobb formában leszek, a fejlődésem látható. Mindenhol rekordot húztam, az eredményeim objektíven mérhetők, tehát alá tudom támasztani, hogy ténylegesen jobb formában vagyok, mint akkor.

A döntő az álom kategória?

– Nem szeretném ezt így kimondani. A célom, hogy javítsak a tokiói helyezésemen. Olimpiára kijutni már önmagában hatalmas dolog, de a sportoló azért sportoló, mert többet, jobbat akar, ha nem így gondolkodik, akkor bizony rossz helyen van… Persze, ha Tokió előtt valaki azt mondja, hogy tizedik leszek, még el is fogadom, utólag viszont azért zavar, mert látom, miben lehetettem volna jobb. Az, hogy ezen az idegőrlő kvótahelyzeten túljutottam, ad egyfajta megnyugvást, legalább ezen már nem kell stresszelnem, most már csak nekem kell a munkát és a tudásomat beletennem.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Magyar Olimpiai Bizottság tavaly ősszel indította el a Kettőskarrier-programját. Eddig 110 sportoló csatlakozott, közülük több, mint húszan készülnek a párizsi olimpiára. A program célja, hogy személyre szabott támogatást biztosítson a mentális háttér megerősítésében, a teljesítmény-fokozásra megfelelő diagnosztika, rehabilitáció és táplálkozási tanácsadás áll rendelkezésre, segítséget nyújt a versenyzőknek az élsport és a tanulmányok összehangolásában, a profi sport utáni civil életbe történő átmenetben.