A magyar válogatott és a Ferencváros csatára a Skócia elleni csoportmeccsen ütközött a levegőben az ellenfél kapusával, majd hosszas ápolás után szállították kórházba, ahol kiderült, hogy több csont eltört az arcában, illetve agyrázkódást szenvedett. Másnap megműtötték, két nappal később pedig kiengedték a stuttgarti klinikáról, a fradi.hu szerdai beszámolója szerint azóta szülőfalujában pihen és gyógyul.

Hirdetés

„Köszönöm, most már jobban vagyok, a duzzanat is kisebb lett. Hamarosan kiszedik a varratokat, maszkot kell majd csináltatnom, szóval jó úton járok”

– mondta a kétszeres magyar gólkirály, aki azt kérte a sajtó munkatársaitól, mihamarabbi felépülése érdekében ne zavarják őt kérdésekkel, megkeresésekkel.

„Amikor felébredtem a kórházban, egyből szembesültem vele, hogy mennyien aggódtak értem, és érdeklődtek a hogylétem felől. Köszönöm szépen az aggódást, a sok üzenetet mindenkinek! Megpróbálom meghálálni, és minél hamarabb visszatérni, hogy újra a csapat segítségére lehessek, és minél több sikerrel örvendeztethessük meg a szurkolókat”

– fogalmazott a FradiMédia stábjának Varga.

Az M4 Sporton jövő kedden 17 órakor adásba kerülő Fradi Tv-ben Varga többek között arról is beszél, mire emlékszik az ütközésből, mit jelentett számára, hogy világsztárok is üzentek neki, hogy lesz-e benne félelem a hasonló helyzetekben, illetve mikorra tervezi a visszatérését.

Korábban írtuk