A magyar válogatott kiütötte Szerbiát a vízilabda Eb-n
A magyar férfi vízilabda-válogatott váratlanul simán, 16-7-re legyőzte az olimpiai bajnok szerb csapatot a Splitben zajló 35. vízilabda Európa-bajnokság férfi tornájának szerdai csoportrangadóján, így szinte biztosan negyeddöntős.
Varga Zsolt szövetségi kapitány címvédő, de a két hónappal ezelőtt balul sikerült hazai világbajnokság után alaposan megfiatalított együttese végig rendkívül koncentráltan játszott, már a nagyszünetig öt góllal elhúzott, tetemes előnyét pedig még növelte is a végső dudaszóig.
A magyarok pénteken 9 órától Izrael ellen zárják a csoportkört, majd várható első helyüknek köszönhetően vasárnap nem kell vízbe ugraniuk a nyolc közé kerülésért, így jövő kedden a negyeddöntőben lesznek érdekeltek legközelebb.
A férfi tornán szereplő 16 csapatot négy csoportba osztották, melyekből az elsők rögtön a negyeddöntőbe jutnak, míg a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással a negyeddöntőbe kerülésért.
A júliusban kinevezett Varga Zsolt szövetségi kapitány egy változtatást hajtott végre a Szlovénia felett aratott nyitófordulós győzelmet követően: Ágh György mellett ezúttal Vadovics Viktor maradt ki a 13 fős meccskeretből, helyére Konarik Ákos került.
A mindig nagy presztízsű rangadó gólgyártását pedig éppen a Szolnokról a Vasasba visszaigazolt játékos kezdte meg egy távoli bombával. A magyarok nem sokáig örülhettek a vezetésnek, mert a szerbek azonnal egyenlítettek, amikor a meccs első fórja éppen lejárt. Bár az első percekben több sikertelen bejátszási kísérlet volt, a magyar csapat nem adta fel a próbálkozást, ez pedig kifizetődött, mert Molnár gyönyörű csavargólt dobott centerpozícióból, amire ötméteresből válaszolt a rivális. A vezetést harmadszor is a magyarok szerezték meg Burián megúszásának köszönhetően, az egyenlítés viszont elmaradt, mert a szintén alaposan megfiatalított szerb együttes – mindössze hárman maradtak Tokió olimpiai bajnokai közül – kétszer is a kapufát találta el.
A második negyedben a szerbek sorozatos hibáit nagyszerűen használta ki Manhercz. Előbb a második emberelőnyt váltotta gólra, méghozzá klasszis megoldással, ahogy a bal oldalon jobb kézzel visszahúzta a rövid sarokra a labdát, aztán az ellenfél labdaeladását büntette meg. Eközben remekül működött a védekezés, jók voltak a blokkok, ha pedig átjutott egy lövés a kezek erdején, akkor rendre a kapufán csattant a labda. A nagyszünetig öt góllal elhúzott a magyar válogatott, mert Nagy emberelőnyből, Manhercz pedig büntetőből volt még eredményes.
A fordulást követően is folytatódott a váratlanul egyoldalú küzdelem, a Pro Reccóval Bajnokok Ligája-győztes Zalánki újabb labdaszerzését Konarik használta ki, majd a csapatkapitány Jansik emberelőnyben iratkozott fel a góllövők közé. A szerbek 14 perc után törték meg a gólcsendjüket Drasovic révén, majd rögtön a következő emberelőnyüket is kihasználták, de még mielőtt lendületbe jöttek volna, az immár triplázó Konarik emberelőnyös gólja és Vogel két egészen parádés védése lehűtötte őket, ráadásul a negyedet Angyal gólja zárta.
Az utolsó nyolc perc újabb szépségdíjas, emberelőnyös góllal indult: Zalánki remek passzát a vízből derékig kiemelkedő Angyal könnyedén húzta közelről a kapuba. A szerbek egyszerűen nem találták a magyar emberelőnyök ellenszerét, így sorra kapták a gólokat, igaz, a negyedik felvonásban ők is elkezdtek hatékonyan támadni előnyben, de ez csak arra volt elég, hogy elkerüljék az igazán kínos, tízgólos különbséget.
Varga Zsolt: A földön kell maradnunk
Varga Zsolt szövetségi kapitány szerint a szerbek felett aratott történelmi különbségű, 16-7-es győzelem után az a legfontosabb, hogy a férfi vízilabda-válogatott játékosai a földön maradjanak a spliti Európa-bajnokságon.
„Nem lehet kiengedni! De ha ilyen fegyelmezettek leszünk, akkor szép vége lehet ennek a kontinensviadalnak” – jelentette ki a júliusban kinevezett szakvezető. „Talán mindössze egyszer fordultak le a szerbek az egész meccsen, akkor is Vogel védett bravúrosan, a blokkok pedig a harmadik negyed végéig egészen kiválóan működtek” – tette hozzá.
Az Eb-k történetében eddig a háromgólos magyar győzelem volt a legnagyobb az ősi riválisnak számító szerbek ellen, ezért is hatalmas bravúr a mostani kilenctalálatnyi különbség. Az MTI érdeklődésére Varga úgy vélte, ez egyértelműen a remek és fegyelmezett védekezésnek volt köszönhető:
„Alapvetően a magyar vízilabda filozófiája a góllövésre épül, én is ebben nevelkedtem, de a védelem nyeri a mérkőzéseket. Mindig fogunk tudni gólt lőni, de ha csak hetet kapunk, akkor sokkal könnyebb győzni.”
A játékosként olimpiai bajnok szakembernek ez a forgatókönyv nem szerepelt a fejében, de hozzátette, néha előfordul, hogy két jó csapat között is kinyílik az olló, ilyenkor a győztes együttes energiát nyerhet a diadalából.
Varga szerint a kiütéses siker másik kulcsa az volt, hogy mindenki alárendelte a góllövési egóját a csapatérdeknek.
A mérkőzés legeredményesebb játékosa, a négyszer betaláló Manhercz Krisztián szerint nem kell azzal foglalkozni, hogy volt-e ehhez hasonló diadal a szerbek ellen, mert inkább az a fontos, hogy sokaknak ez az első világversenye, és most megmutatták, hogy nemcsak tehetségesek, hanem már jó játékosok. Példaként említette a három gólt dobó Konarik Ákost.
„Annak örülök, hogy ilyen erőt tudtunk mutatni, mert ez az önbizalomnak is jót tesz. Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy nem ez a reális eredmény” – fogalmazott az OSC vízilabdázója.
Zalánki Gergő azt emelte ki, nem szabad elhinni, hogy az olimpiai bajnok szerbek ilyen arányú legyőzése azt jelenti, a magyar csapat a legjobb.
„Olyan összeszedett volt a csapat, amennyire már régóta szerettük volna” – összegzett az olasz Pro Reccóval Bajnokok Ligája-győztes klasszis.
Vízilabda Európa-bajnokság, férfiak, 2. forduló, D csoport:
Magyarország-Szerbia 16-7 (3-2, 4-0, 4-2, 5-3)
magyar gólszerzők: Manhercz 4, Konarik, Angyal 3-3, Burián 2, Molnár, Nagy, Jansik, Fekete 1-1
Korábban:
Izrael-Szlovénia 9-5 (4-2, 0-0, 2-2, 3-1)
Az állás: 1. Magyarország 6 pont, 2. Szerbia 3 (25-19), 3. Izrael 3 (12-23), 4. Szlovénia 0
