A magyarok Tóth Krisztián és Böde-Bíró Blanka vezetésével hajóztak a Szajnán
A magyar csapatot is szállító hajó 20.45-kor érkezett a Szajnán a párizsi nyári játékok pénteki megnyitóján.
A küldöttség élén a piros-fehér-zöld zászlót – az olimpiák történetében másodszor – két sportoló tartotta: Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes cselgáncsozó és Böde-Bíró Blanka kézilabdázó.
A magyar csapat 180 tagú, többen azonban hiányoztak a ceremóniáról, mert vagy még meg sem érkeztek a francia fővárosba, vagy a hétvégén már verseny vár rájuk. A nők zöld ruhát, míg a férfiak sötét zakót és világos inget viseltek.
A rendhagyó módon már az ünnepség elején elkezdődő sportolói „bevonulást” a hagyományokhoz hűen az ötkarikás játékok bölcsőjének számító Görögország versenyzői nyitották, majd a menekültek csapata következett, onnantól pedig a francia ABC alapján érkeztek a nemzetek, Magyarország 83. volt a sorban. Rendezőként az utolsó, 205. helyen érkező franciák előtt közvetlenül a következő két nyári játékok házigazdája, azaz Ausztrália és az Egyesült Államok csapata vonul fel a hajókon. A sportolók választhattak rövid és hosszú program között.
A párizsi olimpián 206 nemzet csaknem 11 ezer versenyzője vesz részt.
A tokiói után ez a második olimpia, melynek megnyitóján két sportoló viszi az adott nemzet zászlaját.
Az eddigi magyar zászlóvivők:
1908, London: Mudin István (atléta)
1912, Stockholm: Rittich Jenő (tornász)
1924, Párizs: Toldi Sándor (atléta)
1928, Amszterdam: Egri Kálmán (atléta)
1932, Los Angeles: Bácsalmási Péter (atléta)
1936, Berlin: Bácsalmási Péter
1948, London: Németh Imre (atléta)
1952, Helsinki: Németh Imre
1956, Melbourne: Csermák József (atléta), Stockholm (lovasversenyek): Erdélyi István (csapatvezető)
1960, Róma: Simon János (kosárlabdázó)
1964, Tokió: Kulcsár Gergely (atléta)
1968, Mexikóváros: Kulcsár Gergely
1972, München: Kulcsár Gergely
1976, Montreal: Kamuti Jenő (vívó)
1980, Moszkva: ifj. Szívós István (vízilabdázó)
1988, Szöul: Vaskuti István (kenus)
1992, Barcelona: Komáromi Tibor (birkózó)
1996, Atlanta: Szabó Bence (vívó)
2000, Sydney: Kőbán Rita (kajakos)
2004, Athén: Kovács Antal (cselgáncsozó)
2008, Peking: Kammerer Zoltán (kajakos)
2012, London: Biros Péter (vízilabdázó)
2016, Rio de Janeiro: Szilágyi Áron (vívó)
2021, Tokió: Mohamed Aida (vívó) és Cseh László (úszó)
2024, Párizs: Böde-Bíró Blanka (kézilabdázó) és Tóth Krisztián (cselgáncsozó)
