Már az első harmadban sikerült elhúznia a magyar együttesnek, de a rivális 44 másodperccel a vége előtt egyenlített, a rávezetésekben pedig jobbnak bizonyult.

Hirdetés

A magyarok tétmérkőzésen legutóbb 1977. március 11-én, a tokiói B-csoportos vb-n tudták legyőzni az osztrákokat, azóta ez volt a kilencedik vereség sorozatban. A nyáron kinevezett szövetségi kapitánynak, Majoross Gergelynek továbbra sincs nyertes találkozója.


Eredmény, 3. forduló:
Ausztria-Magyarország 4-3 (0-3, 1-0, 2-0, 0-0), szétlövés után
gól: Haudum (39., 60.), Zwerger (52.), illetve Galló (5.), Papp (12.), Szabó (19.)


A két nulla pontos együttes tét nélküli összecsapását Sofron, Horváth Milán és Fejes sérülés miatt kihagyta, míg a kapuba visszakerült a kazahok ellen szerepelt Bálizs.

Nagyobb kedvvel játszottak a magyarok, és ez az első harmadban gólokban is megmutatkozott. Az 5. percben egy kontrában Hadobás lövése csorgott le Hönecklről, Gallónak nem volt nehéz dolga. A harmad derekán a támadó zónában megnyert buli utáni lövés a hátsó plexiről pattant vissza, az osztrák kapusnak fogalma sem volt, hova került a pakk, Pappnak viszont igen, és növelte a különbséget. Még a szünet előtt egy kapu előtti kavarodást Szabó zárt le góllal.

Korábban írtuk

A vb-tizedik osztrákok – akiknél NHL-es is játszott – kapust cseréltek a folytatásra, Vorauer állt be. A meccs derekán magyar fór alatt óriásit hibázott a védelem, azonban a megugrást elrontotta a két osztrák csatár. Egyre több munkája akadt Bálizsnak, és másfél perccel az újabb pihenő előtt Haudum emberelőnyben bődületes nagy gólt ragasztott a jobb felső sarokba. Ráadásul a hálóőrnek még volt egy bravúros védése is.

A záró felvonást újabb osztrák fór vezette be, ez kimaradt ugyan, de nagy volt a nyomás Bálizs előtt. Hősiesen állta a rohamokat a védelem, sok volt a lövésblokkolás is, de akadt magyar helyzet is. Ahogy kimaradt egy magyar emberelőny, Zwerger szép cselek után faragott a hátrányon, még Bálizst is elfektette.

Terbócs kapuvasat érő lövésével majdnem visszaállt a kétgólos különbség. Az utolsó öt percre még nagyobb sebességre kapcsolt a rivális, kapusát is lehozta, és ebből egyenlített 44 másodperccel a vége előtt Haudum távoli lövésével. A ráadásban több volt az osztrák helyzet, de jött a büntető párharc, és akárcsak a 2023-as tamperei, bennmaradásról döntő világbajnoki összecsapáson, megint az osztrákok diadalmaskodtak. Az osztrákoktól Zwerger és Haudum, az ellenféltől pedig Horváth Bence talált be.

Az összesített mérlegben az 53. találkozón ez volt a 38. osztrák győzelem 13 magyar siker és 2 döntetlen mellett.


Majoross Gergely: Kiegyenlített meccset veszítettünk el

Majoross Gergely, a pozsonyi olimpiai selejtezőn negyedik magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jó kezdés után az osztrákok ellen egy kiegyenlített mérkőzést veszítettek el.

A szakvezető több részre tagolta az összecsapást:

„Sokkal jobban álltunk bele a meccsbe, mint az osztrákok, több energiát vittünk bele a kezdésbe. Ennek nyomán sikerült már az első harmadban ellépni három góllal. Ezután kapust is cserélt az ellenfél, összekapta magát, és megkezdte a felzárkózást. Ekkor kezdődtek a bajok, sok korongot veszítettünk el, de meg kell vizsgálni, hogy fizikai vagy mentális okai voltak a hibáknak. Hiába volt kétgólos előnyünk a harmadik harmadra is, passzívvá váltunk, a meccs utolsó részében, a szétlövésben pedig nem volt szerencsénk” – mondta Majoross a 4-3-as vereséget követően.

A magyar együttes legjobbjának választott Galló Vilmos sajnálta, hogy kiengedték a kezükből a győzelmet és vele a harmadik helyet.

„Két harmadon keresztül jól játszottunk, mi irányítottunk, az ellenfélnek ekkor még alig volt komoly helyzete. A harmadik harmadban viszont nem összpontosítottunk eléggé, és ezt az osztrákok kihasználták. Rossz érzés így kikapni, kiengedtünk a kezünkből egy nyerhető meccset” – mondta.


Az esti szlovák-kazah meccs tétje az volt, ki jut ki a 2026-os milánói olimpiára. Az olimpiai bronzérmes hazaiak remek első harmad után közel 9000 néző előtt a folytatásban is jól összpontosítottak, és végül 3-1-re diadalmaskodtak.


Eredmény:
Szlovákia-Kazahsztán 3-1 (2-0, 1-1, 0-0)
A végeredmény: 1. Szlovákia 9 pont, 2. Kazahsztán 6 3. Ausztria 2, 4. Magyarország 1
csütörtökön játszották:
Kazahsztán-Magyarország 5-2
Szlovákia-Ausztria 2-1
pénteken játszották:
Kazahsztán-Ausztria 2-1
Szlovákia-Magyarország 7-3


A másik két helyszínen Lettország és Dánia nyerte a csoportot, és jutott ki az olimpiára. A legjobb második Franciaország lett, és abban az esetben lesz ötkarikás induló, ha a nemzetközi szövetség nem engedi indulni Milánóban az orosz válogatottat.