A dpa német hírügynökség megbízásából november utolsó három napján készített közvélemény-kutatásban rész tvevők 58 százaléka támogatná az ötkarikás jelentkezést.

Hirdetés

Berlin – náci politikai vezetéssel – 1936-ban adott otthont nyári olimpiának, és a válaszadók többsége szerint 2036-ban meg lehetne mutatni, hogy mennyit változott az ország száz év alatt. Ugyanakkor húsz százalék szerint nem lenne megfelelő, ha történelmi kontextusba helyeznék a kandidálást.

A 2040-es jelentkezés ötletét 19 százalék elutasította.

Legutóbb, amikor Németország fontolgatta olimpiai pályázat beadását, Münchenben 2013-ban, illetve Hamburgban 2015-ben helyiek nem támogatták a tervet.

Korábban írtuk

Az olimpiai sportágakat tömörítő német szövetség (DOSB) éppen szombaton határozott úgy, hogy kidolgoz egy olyan ötkarikás pályázatot, amelyben több város és régió érintett, és a kandidáláshoz nem lenne szükség komoly létesítmények építésére.

Németország nyári olimpiának 1936-ban és 1972-ben (München) adott otthont.

A jövő évi játékokat Párizs, a 2028-ast Los Angeles, a 2032-est pedig Brisbane rendezi.