Február 22-én ünnepelték a magyar parasport napját. Szabó Lászlóval, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével a pjongcsangi paralimpiai játékok mellett arról is beszélgettünk, mennyit változott itthon a fogyatékos sportolók társadalmi megítélése a rendszerváltoztatás óta, milyen következményekkel járt a hazai parasportra nézve Budapest olimpiai-paralimpiai pályázatának visszavonása.

Fotó: MTI, archív

– Tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját a Magyar Paralimpiai Bizottság. Hogyan összegezné a maguk mögött hagyott két évtizedet?

– A parasport mind hazai, mind nemzetközi téren óriási változáson ment keresztül. Az elmúlt két évtized a professzionalizálódás korszaka volt. Végbement a mennyiségi robbanás: a legutóbbi nyári paralimpián 162 ország versenyzője volt jelen, és ami ennél is fontosabb, hogy a nemzetek fele legalább egy versenyzőjét éremig tudta juttatni. Történt az elmúlt húsz évben egy minőségi változás is, hiszen a megmérettetéseken indulók egyre komolyabb teljesítményt nyújtanak. Rióban például több mint 300 világcsúcs született. Ma a parasport sokkal többről szól, mint hogy a fogyatékosok áttörjék saját korlátaikat. Mindez azt is eredményezte, hogy mozgalmunk egyre nagyobb hatással van az olimpiára is, ma már az is meghatározó az ötkarikás játékok helyszínének kiválasztásakor, hogy a fogyatékosok szempontjából ideálisak-e a pályázatot benyújtó város adottságai.


– Az európai országokhoz képest mennyire vagyunk lemaradva az akadálymentesítés terén?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem, de cseppet sem olyan rossz a helyzet, mint gondolnánk, a vidék és a főváros is sokat fejlődött az utóbbi években. Szerencsére a szellemi akadálymentesítés is jó úton jár. A magyar társadalom paradigmaváltáson megy keresztül: ma már ciki beállni a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyekre, vagy megbámulni egy kerekesszékes embert az utcán. Ha ez a folyamat tovább folytatódik, esetleg fel is gyorsul, akkor Magyarország, illetve Budapest végre felkerülhet a fogyatékos embereket megcélzó turizmus világtérképére. Ehhez azonban még több akadálymentes szállodára, tömegközlekedési eszközre, taxira és programlehetőségre van szükség. Február 22-én, a magyar parasport napján Orbán Viktor miniszterelnök úrral is volt alkalmam egyeztetni erről a tervről. A kormányfő támogatásáról biztosított, akárcsak a beszélgetésen szintén részt vevő Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke, aki azt ígérte, rendelkezésünkre bocsátja az elképzeléseinkkel kapcsolatos külföldi mintákat, amiket felhasználva úgy alakíthatnánk át épített örökségünket, hogy minél több fogyatékos embert tudjunk vendégül látni. Mindez azért is fontos lenne, hogy hazánk a jövőben több nemzetközi parasporteseménynek adhasson otthont.


– Ilyen szempontból a visszavont budapesti olimpiai pályázat még nagyobb veszteségnek tűnik…

– Rio de Janeiro ma már a kerekesszékesek számára is elérhető úti cél. A híres homokos strandon, a Copacabanán a 2016-os paralimpiára kiépített betonsá­voknak köszönhetően például bárki képes legördülni az óceánig, és megmártózni benne. Rio tehát felkerült arra a világtérképre, amiről az előbb beszéltem. De ez csak egy szelete annak a sok pozitív változásnak, amit az ott rendezett paralimpiai játékoknak köszönhetnek a helyiek. A versenyekre kilátogató több millió gyerek élménybeszámolója olyan szemléletváltozást indított el az ottani társadalomban, ami egészen biztosan nem következett volna be, ha nincs ez a rendezvény. Ezért állítom, hogy a hazai olimpia és paralimpia elkaszálása a fogyatékos emberek ellen is elkövetett történelmi bűn.


– Keveset tudunk paralimpiai bajnokainkról. Ki volt az első?

– Az ’56-os forradalomban is részt vevő Tauber Zoltán asztaliteniszező, aki 1976-ban Torontóban győzte le a világ legjobbjait. Sajnos nem sokáig örülhetett győzelmének, ugyanis a kommunista államhatalom szovjet nyomásra az egész magyar delegációt hazarendelte a paralimpiáról.


– Komoly oka lehetett ennek…

– A hivatalos indoklás az volt, hogy a magyar sportolók és sportvezetők nem szívhatnak egy levegőt a szocializmust nyíltan elutasító, szélsőségesen rasszista dél-afrikai apartheid rezsim versenyzőivel.


– Később történt-e rehabilitáció?

– A 2000-es évek közepén kezdeményezte a Magyar Paralimpiai Bizottság, hogy az érmüktől megfosztottak visszakaphassák jogos jussukat. Oláh József sajnos időközben elhunyt, így a bronzérmét utólag hivatalosan elismerő oklevelet már csak özvegyének adhattam oda, Tauber Zoltánnak viszont személyesen nyújthattam át a diplomát, ami igazolja: immár a nemzetközi szervezet nyilvántartása szerint is ő az első magyar paralimpiai bajnok.


– Hány fogyatékos ember sportol ma Magyarországon?

– Ha nemcsak a versenyzőket vesszük számításba, hanem azokat is, akik hobbiként űznek valamilyen sportágat, akkor úgy nagyjából 20-25 ezer sportolóról beszélhetünk.


– Ez sok vagy kevés?

– Ahhoz képest, hogy egy évtizeddel ezelőtt ennek csak a töredékéről számolhattam volna be, sok. Ám ha azt vesszük alapul, hogy csak a magyar köznevelésben 80 ezer fogyatékos fiatal vesz részt, akkor kevés. Ugyanakkor örömre ad okot, hogy időről időre növekszik ez a szám, mi pedig mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ez a tendencia gyorsuljon.


– 2015-ben, amikor a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökévé választották, egy ötpontos programtervet vázolt föl a jövőre nézve. Ennek egyike az utánpótláskorú parasportolók akadémiai rendszerének kiépítése volt. Mi valósult meg ebből?

– Az első lépéseket megtettük. Az ország jó néhány klubjában parasport-szakosztályok jöttek létre. Ezek az első csírái a rendszernek. A miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen ez a téma is szóba került. Abban maradtunk, hogy a nemzetközi példák tanulmányozása után a gyakorlati feladatokhoz is hozzálátunk.


– A napokban elrajtol Pjoncsangban a XII. Téli Paralimpia. Vannak esélyeink?

– Négy évvel ezelőtt Szocsiban egyetlen versenyző sem képviselte hazánkat. Most három magyar indulónk is van: a deréktól lefelé bénult Lőrincz Kriszta biatlonban és sífutásban méreti meg magát, a látássérült Balogh Zsoltért és az őt hangjelzésekkel irányító ép párjáért, Bocsi Bencéért pedig az alpesi sízők versenyén szoríthatunk. A három sportoló által megszerzett kvóta önmagában is hatalmas siker, történelmi eredmény, már erre is nagyon büszkék lehetünk.

Szencz Dóra