A szuperedzői képlet napjainkban

– Itt az ideje, hogy máshonnan közelítsük meg a vízilabdát – Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökének mondata megadta az alaphangot az edzőknek rendezett konferencián. A magyar sikersportág annak érdekében, hogy a jövőben is a világ vízilabda-nagyhatalmai közé tartozzon, minden területre komoly súlyt fektet. Mivel a jövő sikereit a mostani gyerekek adják, ezért az utánpótlás is állandó reflektorfényben van. Az ország minden részéről érkeztek a szakemberek az előadásokra: a hazai bajnokságban sikereket elérő egykori játékosoktól kezdve olimpiai bajnokokon, kezdő edzőkön át a vízilabdában évtizedek óta tevékenykedő oktatókig, nevelőkig. A magyar sikersportág további eredményessége, élvonalban tartása mindenkinek szívügye és kötelessége is a vízilabda-társadalomban. Nem véletlen, hogy Madaras Norbert elnök a résztvevők létszámára utalva örömét fejezte ki, hogy az edzők ennyire érdeklődők és nyitottak a mentális területre is, így mindenkinek fontos egyénileg is a saját fejlődése.

– Nemcsak a blokkolásról, védekezésről kell hogy beszéljünk, hanem félig-meddig külső szakemberek, tudományterületek bevonásával is segítünk abban, hogyan tudjátok ezt az új generációt most és a közeljövőben megérteni – hangzott el az elnöktől. – Hiszem, ez szükséges ahhoz, hogy a továbbiakban is ilyen eredményesek legyünk. Ebben a változó világban aki szeretné megállni a helyét a jövőben, és a következő évtizedekben jó és eredményes edző szeretne lenni, annak el kell mozdulnia más irányba is.

Madaras Norbert hangsúlyozna, az edzők nélkül nem tartana ott a magyar vízilabda, ahova eddig eljutott, ugyanakkor látni kell azt is, nem csak a világ, a sportág is változott és változik. A feltételekhez pedig alkalmazkodni kell, lépést tartani és előnyt kovácsolni belőle. Nem csak a játékoskarrier, az edzői munka is folyamatos fejlődésből áll. A legmagasabb szinthez még több rétegű tudás, ismeret szükséges, és olyan kompetenciák eszköztára, melyekre korábban nem feltétlenül volt szükség. Az előadásokat hallgatva biztosan kijelenthető: még nagyobb felelősség hárul az utánpótlásedzőkre.

– A sportban szocializálódott gyerekek egész máshogy fejlődnek, mint a civilek – hangzik el a Sport és Lékek Sport-pszichoterápiás Egyesület két alapítójának előadásán. A két szakpszichológus, Goschi Gabriella és Csenki Laura egészen óvodáskortól felnőttkorig, vagyis a teljes utánpótlás spektrumát lefedve mutatta be mélységeiben, de közérthetően – mondhatni az edzőknek a mindennapokra lefordítva – a személyiségfejlődés törvényszerűségeit, jellegzetességeit, az életkori sajátosságokat. Tulajdonképpen egy szótárat és megoldókulcsot adtak az edzők kezébe ahhoz, hogy a gyerekek különböző életszakaszaiban hogyan tudják könnyebben és hatékonyabban keresztülvinni szakmai elképzeléseiket. Az előadásnak azt a részét emeljük ki, amely az egyik legnagyobb problémára világít rá: vagyis a sportágelhagyásra.

A két szakember több hazai és nemzetközi kutatás eredményeiről számolt be, amelyek azt a kérdést járták körbe: miért sportolnak a gyerekek? Mivel az egész világon azzal küzdenek a szakemberek, hogyan tartsák őket benn a sportban, arra kérték a jelen lévő edzőket, gondolják végig, hogy az elmúlt nap vízilabdaedzésén mennyire érvényesült a gyerekek elvárása. A kutatások ugyanis azt mutatják: főleg a szórakozás, az új dolgok elsajátítása, az izgalom, a barátokkal eltöltött idő, a közösségi és sikerélmény jelenti a gyerekeknek a boldog sportot. Külön kiegészítve az edző szerepével, hiszen sok kisgyerek azt mondja, az edző miatt jár sportolni. Talán nem véletlenül hívta fel rá a figyelmet a két pszichológus, hogy Amerikában olyan mutatót is bevezettek a méréseknél, miszerint a gyerek egy óra alatt hányszor nevetett, tehát felértékelődött az élményszerű edzés.

Goschi Gabriella és Csenki Laura előadásából kiderült, a legnehezebb időszak a sportág elhagyása szempontjából a serdülőkor, ami 10-12 évet ölel fel – ezeket utánpótlás-korosztályok szerint bontották szét. Csenki Laura arról beszélt, hogy a serdülőkor első fázisában a lányoknál tízszeres, míg a fiúknál tizennyolcszoros „hormonfröccs” indul be, ami az élet minden területére kihat és teljes mértékig felborítja, amit a gyerek addig saját magáról tudott, vagy amit az edzők tudtak róla. Ha nem értik és kezelik a helyzetet a medence mellett dolgozó szakemberek – folytatta Goschi Gabriella –, akkor az edzők lesznek a leválási folyamat áldozatai. Itt hívták fel a figyelmet az egyik veszélyre, a FOMO nevű jelenségre, ami azt jelenti: félelem a kimaradásból.

– Ezek a gyerekek minden egyes nap arról hoznak döntést, hogy edzésre mennek és nem a parkba, moziba vagy bulizni a haverokkal. Az edzés végeztével este, amikor megnézi a gyerek a telefonját, akkor ott van a közösség médiában, a chatcsoportjaiban mindaz az élmény, amiből kimaradt. Míg a korábbi generációknál elmesélték egymásnak az előző napi bulit, a mostani fiatalok vizuálisan fokozottan élik meg, hogy az edzést választották a kortárs élmények helyett. Miért hangsúlyoznám ezt ennyire? Mert az egyik lemorzsolódási időszak a sportban globálisan a korai serdülőkor – mondta Csenki Laura.

Ezért az edző feladata, hogy olyan légkört teremtsen az uszodában, ami „kárpótolja” a gyereket, sőt többet is nyújthat számára a sportközeg – fejti ki Goschi Gabriella.

– Ha nem teremtitek meg a csapatotokban azt a fajta elfogadó légkört, hogy jól érezzék egymással magukat, egymás barátai legyenek, könnyen fog felállni és megy el inkább moziba, mert nem akar lemaradni. Ellensúlyozni kell azt, hogy hét közben az edzés miatt és minden hétvégén a mérkőzések miatt kimaradnak a barátokkal való programokból. A gyerek legfontosabb igénye, hogy a jó viszonyban legyen a kortársaival. Szerintünk a középserdülő-korosztállyal foglalkozó edzők a klubok kulcsemberei, mert ez az időszak egy világháborúval egyenértékű.

Az első digitális generáció nevelése megköveteli a megváltozott világhoz való alkalmazkodást. Amelyik edző ezt nem látja be, nem tud olyan kapcsolatot teremteni a játékosával, amiben megértené a mostani gyerekek gondolkodásmódját, ezért a hagyományos, jól bevált módszerei elveszítik hatékonyságukat. Steigervald Krisztián generációkutató számos saját hétköznapi példán keresztül világított rá az egyes generációk közötti legnagyobb különbségekre – az otthonról hozott mintákra, gyökerekre, szerepekre – és az ezekből fakadó problémákra, meg nem értésekre. Talán az egyik legfontosabb tételmondat, amit érdemes a mostani edzőknek – és az élet bármely területén mindenki másnak – megfogadni, hogy a megváltozott világ, körülmények és a mostani generáció „nem jobb, nem rosszabb, csak más!” Az edzőknek pedig máshogy nehéz. A munkához való hozzáállás is alapvetően eltér a különböző generációk felfogásában és mintázatában. Márpedig az élsport egyenletéből nem hagyható ki a munka.

– A 70-es, 80-as években születettek úgy nőttek fel, hogy azt hallották a szüleiktől: neked csak egy dolgod van, tanulj! Ez a szülői generáció minden fillérért megdolgozott, minden forintot az élére állított, nem volt egyszerű a lét, ezért egyvalamit akartak, hogy a saját gyerekeiknek könnyebb legyen. A mostani szülők viszont már nem azt akarják, hogy a gyerekeiknek könnyebb legyen, hanem azt szeretnénk, hogy boldogabbak legyenek. Pontosan tudjuk, hogy a boldogságba nem fér bele a munka. Ezért amikor azt mondja most egy edző, hogy dolgozni kell a sikerért, az teljesen mást jelent neked, aki kimondja, és mást jelent a sportolónak, aki hallja. A mostani generáció hatékony és boldog akar lenni. Lemegy az uszodába boldogan, és azt várja, hogy legyen boldog, hatékony edzése, ami élményt jelent számára. Ezt nem tudja az edző megváltoztatni, csak alkalmazkodhat hozzá. Ha a sportoló nem kapja meg a boldogságélményt, elmegy máshova, hiszen válogathat a lehetőségek között – fejtette ki előadásában Steigervald Krisztián.

A generációkutató azt is szemlélteti, hogy a kilencvenes évek közepéig döntő többségben a tekintélyelvű, hierarchikus nevelés volt jellemző, vagyis aki életkorban felettünk áll, a hierarchiában is felettünk áll. A 2000 után születetteknél, vagyis a 25 év alattiaknál nagy arányban már a demokratikus nevelési modellt alkalmazzák, amelyet a partneri viszonyrendszer jellemez, a gyereket a szülő maga mellé, sok esetben fölé is helyezi. Ha az uszodában ez a két teljesen más szemlélet találkozik, már kialakulhat egy kölcsönös meg nem értés, a gyerek azt a bánásmódot várja, amit otthon kapott.

– Globális kultúraváltás történt, amiben a szülői szerepeink megváltoznak. Ha megváltoznak a szülői szerepek, megváltoznak az edzői szerepek, mert a gyerek az edzőn apai és anyai mintákat keres. Most a szülők nagy része haver, mentor, támogató. Ha az edző viszont a gyerekkorából a hierarchikus mintákat hozza, a mostani generáció nem fogja megérteni az utasításait, módszereit. Az a rossz hírem, hogy ti, edzők nem tudtok ellene menni, csak alkalmazkodni lehet a változáshoz.

A világban zajló változásokra a vízben és a parton is kell reagálni. Ahogyan Madaras Norbert elnök is megjegyezte a konferencián, másfajta készségek és képességek értékelődnek fel, a komplexitás még inkább hangsúlyossá válik, és egy játékosnak minden szinten a legmagasabb kvalitásokkal kell rendelkeznie. Steigervald Krisztián szerint hagyományos eszközökkel már nem lehet csapatot építeni.

– Míg a nyolcvanas évek előtt közösségorientált világfelfogás érvényesült, addig nyolcvan óta énközpontú a világ. Ezért csapatot úgy nem lehet majd létrehozni, hogy a csapatba integrálódik a gyerek, hanem az egyes sportolók személyiségjegyei alapján lehet összeállítani a csapatot. Olyan változások zajlanak, amelyekben az eddigi edzői eszközök nem fognak tudni tovább működni, ezért ezek mellé kell bevinni, ami egyénre szabott. Ha nem változol, elmegy a világ melletted. Az lesz a hangsúlyos, hogyan tudtok bevinni olyan humán képességeket az edzésbe, amiket eddig nem kellett. Minden szakmai vonal azt mondja, hogy a jövő legfontosabb emberi képessége az önismeret lesz. Akkor leszel hiteles edző, ha a saját szupererődet tudod megmutatni a sportolóidnak.

Az edzőknek olyan nehézségekkel kell szembenézniük, amikkel korábban nem találkoztak. Ezért is bírt különösen nagy jelentőséggel, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség vezetése az utánpótlás-konferenciák sorába beillesztette a mentális felkészítés témakörét is. Nem hagyja magára az edzőket a generációs és korosztályos kihívásokkal, hanem segítséget, eszközöket, támogatást nyújt ahhoz, hogy mindenki előreléphessen, fejlődhessen a saját területén. A változás most kezdődik, mert a jelenben lehet megnyerni a jövő harcait.