A tánckultúra őrzői

A sport és a művészet összekapcsolódik, hatást gyakorol egymásra, összefonódik és sokszor a határait sem lehet kijelölni, szétválasztani. A társastánc mind a két ágazatban megállja a helyét, ezáltal olyan tudást, tartást ad, fejlődést és önkifejezést tesz lehetővé, ami egész életen át elkíséri az embert.

A családi történet Szigetvárról indult, egy szenvedélyes tánctanárral, aki mindent elkövetett, hogy a lehető legszélesebb körben népszerűsítse a táncot. Kapronczai József természetesen gyermekeinek is átadta tudását és szenvedélyét, így Katalin és Balázs viszi tovább a tánc oktatását, és mindent megtesznek, hogy életben tartsák a hagyományokat. A családi elköteleződés a Szigó egyesületben, majd a Kapronczai Alapfokú Művészeti Iskola alapításában mutatkozott meg. Utóbbi 2001-ben jött létre. Az évtizedek alatt mindkettő kinőtte magát.

– Művészeti iskolánkat az évek alatt fejlesztettük, építettük, népszerűsítettük. Munkánk eredményét és a tánc erejét mutatja, hogy a kezdeti években húsz-harminc gyermek volt, most már ezres létszámnál tartunk. Baranya megyében számtalan műhelyt tartunk fenn több városban, Szigetváron, Siklóson, Pécsen. Alapvető célunk, hogy megismertessük a társastáncot, átadjuk a tánckultúrát a felnövő nemzedéknek. Azt kell hogy mondjam, nem vagyunk könnyű helyzetben, mert hódítanak az utcai táncok a fiatal generációnál – ilyen a hiphop, break (utóbbi a párizsi olimpiai műsorán is szerepel – a szerk.) –, a társastánc háttérbe szorult. Ugyanakkor úgy látjuk, ha megismertetjük a hagyományos mozgásformát, nyitottság mutatkozik a gyerekek részéről.

A család és a művészeti iskola egyaránt abban hisz, hogy nem kell kisgyermekkortól teljesítménykényszerbe helyezni a gyereket, épp ezért nem is választják szét az elején a versenytáncot a hobbitánctól. Az életkoruk szerinti képességeiket veszik figyelembe, fejlesztik és nevelik a gyerekeket. Iskolai testnevelésóra keretében vagy a plusz testnevelésórák részeként ismertetik meg a társastáncot a fiatalokkal.

– A kisebbeknél inkább arra figyelünk, hogy először szeressék meg a zenére történő mozgást. A képességeik fejlesztése a hangsúlyosabb, a figyelem, a ritmusérzék, a mozgáskoordináció. A tánc mindenre megtanít, összetett koncentrációt igényel, azért is tudom őszintén és szívből ajánlani, mert egész életre alapot adhat. Rengeteg készséget és képességet fejleszt, hiszen figyelni kell a tartásra, lábtechnikára, irányra, haladásra, ritmusra és természetesen a partnerre. A társas kapcsolatok rendkívül fontosak, megtanít egymásra figyelni, közösen dolgozni, kompromisszumokat kötni, segíti a fiú-lány közötti kapcsolatrendszert, nem csak testtartást ad, sokoldalúan fejleszt. A mozgásnak nem csupám testformáló hatása van, azt sem szabad elfelejteni, hogy a tánc önkifejezési forma is egyben, a két fél pedig rákényszerül a közös munkára, közös kifejezésre, ami segíti a megértést, kommunikációt.

A Kapronczai Alapfokú Művészeti Iskola tulajdonképpen megalapozza a Szigó Egyesület tevékenységét. Ahogy Dudley Katalin elmondta, először meg kell ismertetni a táncot, majd megszerettetni, és csak ezt követi a kiválasztás.

– A legfontosabb, hogy minél több kisgyermek ismerje meg a társastáncot, mert elsődleges célunk még mindig a táncművészeti kultúra terjesztése, a társastánc oktatása. Akik kitűnnek, tehetségesnek bizonyulnak, azokkal foglalkozunk utána egyesületi szinten. A pécsi tánctermünkbe már azok a fiatalok érkeznek, akikből aztán a fejlődésüket figyelembe véve versenyzőket nevelünk. Mindenkiből nem lesz versenytáncos, nem is ez a fontos, de azoknak a gyerekeknek is igyekszünk megadni a lehetőséget, hogy megméressék magukat a saját szintjükön, akik nem a versenyzői pályát választják. A visszacsatolás mindenkinek számít.

A legmagasabb szinten képzett táncoktatók a fejlődési ívet nézik, és nem engedik, hogy a versenytáncra is jellemző teljesítmény- és eredménykényszer határozza meg a növendékek mindennapjait.

– Úgy gondolom, bármely sportágra vonatkoztatható az a filozófiai megközelítés, hogy nem a rövid távú sikerekre koncentrálunk. A gyerekekben hosszú távon gondolkodunk. A tánc szubjektív sport, nem időre mérik, nem gólra játsszák, a zsűri pontozása sokszor érinti érzékenyen gyerekeket. A verseny hevében nehéz is megmagyarázni, miért nem az általuk gondolt helyezést vagy pontot kapták. Épp ezért arra nevelem őket és azt a fajta felfogást próbálom átadni nekik, hogy a legfontosabb minden versenyhelyzetben, hogyan teljesít valaki önmagához képest. A valós visszajelzést az adja, hogy mennyit fejlődtél önmagadhoz képest, és az eredmény innentől kezdve másodlagos. Mert ha a versenyző így közelít és ebben a szemléletben nézi önmagát, az ellensúlyozza az eredménykényszerrel járó stresszt.

Mindezzel párhuzamosan a hátrányos helyzetű növendékek esélyegyenlőségének megteremtése is fontos alapelv az intézményeikben, műhelyeikben. A művészeti oktatásban részesülhetnek azok is, akiknek szociális körülményeik nem tennék lehetővé. Dudley Katalin kiemelte, senkit nem érhet hátrány az életben azért, mert szegénységben él, a tehetség kibontakozásában mindenkinek segítenek. A táncparketten pedig mindenki egyenlő, ennek feltételeit szintén a művészeti iskola teremti meg.

Nem csak a társastáncra jellemző általános jelenség, hogy egyre nehezebb gyermekeket mozgásra bírni és még nehezebb megtartani a közösségben. Ezért a tánc jövőjén túl a felnövő generációk érdekében is mindent megtesznek azért, hogy minél több gyerekhez jussanak el és szerettessék meg velük a különféle mozgásformákat.

– Más sportágak képviselőivel és edzőivel beszélve azt látjuk, nem csak mi küzdünk azzal, hogy a gyerekeket a mozgás irányába tereljük és megtartsuk a rendszerben. A fiatalok a virtuális világban élik az életüket, és a kapcsolataik is ott zajlanak. A tánc jó színtér a valódi kapcsolódásra. Sokszor jönnek hozzánk visszafogottabb, szégyenlősebb gyerekek, és azt látom a tanítás során, hogy a tánc, a zene, a közös munka alatt mennyire megnyílnak, mert a tánc feloldja a bennünk meglévő félelmeket, gátlásokat. A zene és a mozgás csodákra képes és úgy vélem, erre lehet építeni.

Régebben az általános iskolában kötelező volt a társastáncoktatás, mára teljesen eltűnt az oktatási intézményekből a tánc tanítása, legfeljebb a szalagavatókon kap újra szerepet.

– Sajnos volt olyan időszak, amikor a szalagavatókról még a keringő is eltűnt, az osztályok popegyvelegekre táncoltak. Most megfigyelhető, hogy kezd visszatérni a társastánc az iskolába, újra felélesztik a hagyományokat, ismét megjelent nagy örömünkre a bécsi keringő. Azt is látjuk azonban, hogy sok fiatalnak tényleg nincs fogalma a társastáncról. Ezért is vállalunk szalagavató-felkészítést, -oktatást, hogy megismerjék és továbbadjuk ezt a csodálatos táncot. A felkészítésnél ahogy egyre jobban megismerik a lépéseket, egyre nyitottabbakká válnak a diákok. Előfordult olyan osztályom, ahonnan utána többen jelentkeztek hozzánk.

Úgy gondolom, az alapműveltséghez hozzátartozik legalább a keringő ismerete. Bevallom, elkeserítő látni vállalati bálokon, eseményeken, esküvőkön, hogy az emberek nagy része semmilyen alaptársastáncot nem ismer…

Bár küzdelmes és sokszor kilátástalannak tűnik, a Kapronczai család nem adja fel, hiszen generációkon átívelő küldetésük a tánckultúra őrzése, a tudás átadása. A szenvedély öröklődik, nem szakad meg a folyamat, hiszen Katalin testvérének (Kapronczai Balázs, az iskola igazgatója és táncpedagógus) kislánya, a világbajnokságot is megjárt versenytáncos, Kapronczai Sára folytatja a hagyományt.

– Számomra minden a közösségről szól – mondta a Demokratának Dudley Katalin –, öröm látni a gyerekek kitartását, szeretetét. Akik eljönnek egyszer hozzám a terembe, évekig ott ragadnak és hozzák a barátaikat, ismerőseiket, szívből ajánlják, mert jó helyen vannak. A legfontosabb az emberi nevelésük, fejlődésük. Nyilván fontosak a sikerélmények a gyerekek életében, de a megfelelő közösség még fontosabb.

Hozzátette, azért küzd, dolgozik, vállal oktatást, fellépéseket, hogy a lehető legtöbb emberrel megismertesse a társastáncot, ugyanis élete küldetése a tánckultúránk megőrzése, megmaradása.