A Teremtő figyelmeztetett minket

– A járvány mindannyiunk életét fenekestül fölforgatta. Mivel kezdte a mai napot?

– Felhívtam a legkisebb lányom, hogy bevásárlólistát készítsünk. Az ünnep miatt kiürült az éléskamránk, s mivel az urammal és a 97 éves édesanyámmal szigorú karanténban vagyunk, most Gréta szerzi be a hiányzó alapanyagokat.

– Mit jelent az, hogy szigorú karantén? Ki sem mozdulnak a házból?

– Dehogyisnem! Itt a kert, most, hogy végre jó idő van, szinte az összes időnket kint töltjük. Tegnap például hirtelen ötlettől vezérelve, mindenféle védőfelszerelés nélkül nekiestem egy elburjánzott tűztövisbokornak.

A férjem távolról, csöndben figyelte, ahogy küzdök az elemekkel. Most persze egy kis szünetet kell tartanom a kerti munkában, hogy begyógyuljanak a harci sérüléseim. De ezalatt sem állok le a mozgással. A lépésszámlálóm adatai szerint naponta 3-4 kilométert is megteszek itthon. Egyébként Solymár egy eldugottabb részén lakunk, így a környékünkön lévő kis utcákban is teszünk olykor egy-egy kört. Szerencsések vagyunk, nekünk nem korlátozódott a négy fal közé az életünk.

– Aggódnak a járvány miatt?

– Aggódunk, de elsősorban nem magunkat féltjük, hiszen mi most a külvilágtól elzárva töltjük a mindennapokat, szinte esélytelen, hogy megfertőződjünk. Nincs bennünk semmiféle pánik vagy félelem. Bizakodóak vagyunk, az orvostudomány vagy az idő mindig legyőzi ezeket a nyavalyákat. Persze a higiéniára most mi is nagyobb figyelmet fordítunk, de elsősorban azért vigyázunk magunkra, hogy ne okozzunk másoknak kellemetlenséget a felelőtlenségünkkel.

– Hogy telt önöknél a húsvét?

– A háború után, gyerekkoromban biztosan volt olyan ünnep, ami a megszokottól eltért, de ilyen rendhagyóra, mint amilyen az idei volt, nem emlékszem. Sosem fordult még elő, hogy egymástól elszeparálva töltsük ezt az időszakot. Hétfőre szerveztünk egy videokonferenciát a lányaimmal, kicsik és nagyok is részt vettek a beszélgetésben, így ha nem is személyesen, de együtt tudtunk lenni egy kicsit. Azt hiszem, mindegyikünk számára különleges emlék marad ez a három nap.

– Legidősebb lányuk, Alexa Washington mellett, Kensingtonban alapított családot, évek óta ott él. Milyen a járványügyi helyzet arrafelé?

– Bár az Egyesült Államok az egyik legfertőzöttebb ország, szerencsére az ő lakókörnyezetüket nem érinti annyira a probléma, ezzel együtt minden óvintézkedést betartanak, otthonról dolgoznak, ha pedig vásárolni indulnak, egy applikáció segítségével ellenőrzik, melyik a legbiztonságosabb bolt a közelükben.

– Hogy élik meg ezt az időszakot a család legifjabb tagjai?

– Szerintem őket sokkal jobban megviseli ez a helyzet, mint a felnőtteket. Fiú­unokáim versenyszerűen vízilabdáznak, a sport miatti feszes időbeosztásuk azonban felborult az utóbbi hetekben, teljesen új rendszert kellett kialakítaniuk, ráadásul egyik napról a másikra. Talán az a legnehezebb feladat most számukra, hogy megértessék magukkal, ez még nem a vakáció időszaka. Ebben persze az iskolák is segítséget nyújtanak. Van, ahol például elvárás, hogy a gyerek ne pizsamában, hanem egyenruhában üljön a gép elé.

– A digitális oktatás bevezetésével a szülőkre is új feladatok hárultak.

– Az internetes bejegyzéseket nézegetve azt látom, sokan csak most szembesülnek azzal, milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy 30-40 fős osztályt tanító pedagógusnak. Ezzel együtt azt gondolom, az új helyzet lehetőséget teremt arra, hogy szülő és gyerek olyan bensőséges kapcsolatba kerüljön, mint még soha. Mindennek van jó és rossz oldala. Én pedig inkább csak a jóra koncentrálok, mert abból lehet építkezni.

– A bezártság sok családnál új szokásokat teremtett, rengeteg háziasszony tanult meg például kenyeret sütni…

– A kenyérsütés veszélyes játék, rá lehet szokni, nincs is finomabb a frissen sült cipónál. Addig jó, amíg az ember nem ismeri a receptjét. Viccet félretéve: új szokásaink nincsenek. Pali továbbra is sokat olvas, zenél és sakkozik, a napjaink fénypontja pedig régóta a közös kártyázás.

– Mit szól ahhoz, hogy reneszánszát éli a tévétorna?

– Közel egy évtizeden át vezettem a lányaimmal az egykor népszerű televíziós sorozatot, jó érzéssel tölt el, hogy újra divatba jött a mozgás e formája. Az pedig külön öröm, hogy nem egy kigyúrt fitnesz­lédi aerobikozik zenére, hanem gyógytornászok mutatnak olyan gyakorlatokat, amelyeket kortól, nemtől és edzettségi állapottól függetlenül mindenki végre tud hajtani a saját tempójában.

– Ha már a sportnál tartunk: mit szóltak az olimpia elhalasztásához?

– Abszolút egyetértettünk a NOB döntésével. A másik opció, hogy elmarad, tragédia lett volna. Most minden sportoló erőt gyűjthet, akinek sérülése volt, annak lesz ideje felépülni, a felkészülés pedig normális keretek között történhet. Persze akinek ez az utolsó lehetősége lett volna, biztosan elkeseredett, de talán előbb-utóbb ők is megbékélnek majd a helyzettel, rájönnek, hogy ennek valamiért így kellett történnie. Ismerve a japán elszántságot és precizitást, a szervezést illetően nem lesz gond a halasztás miatt, szerintem különleges, szép olimpia lesz a 2021-es.

– Önök is újragondolták a 2020-as évet?

– Általában nem szoktunk előre tervezni, hacsak nincs valami különleges esemény. A nyári olimpia ilyen lett volna. 56 évvel ezelőtt éppen a tokiói játékokon nyertem ezüstérmet felemás korláton, a férjem jóvoltából pedig idén lehetőségem lett volna visszatérni álmaim városába. Hát, ez most nem fog összejönni…

– Mi hiányzik a legjobban a járvány előtti életükből?

– Nekem nem okozott nagy változást ez az új helyzet, férjemnek már annál inkább, hiszen ő rendszeresen bejárt a városba dolgozni. Egy férfi nem a házimunkában a legaktívabb, a legtöbbjük a saját szakmájában teljesedik ki. Szerintem ez a felfordulás mindegyiküket megviseli. Pali fegyelmezett sportemberként nem panaszkodik, elfogadja a helyzetet. Ahogy egyébként én is. Sokszor eszembe jut, milyen kiszolgáltatottak voltak nagyszüleink, szüleink például 1956-ban. De nem mentek tönkre lelkileg, mert a túlélési ösztönük erősebb volt, mint a félelmük.

– Sokan azt mondják, Isten csapása ez a vírus. Mit gondol erről?

– Inkább figyelmeztetés, hogy elégedjünk meg azzal, örüljünk annak, amink van, és legyünk tekintettel másokra. A járvány rég nem tapasztalt összefogásra készteti az embereket. Kamasz unokáim és csapattársaik például a világhálón mondtak locsolóverset húsvétkor a szeretteiknek, barátaiknak. Nem hiszem, hogy átlagos körülmények között megtették volna ugyanezt. Sokan rájönnek mostanában arra, hogy az örömszerzés örömet szerez saját maguknak is.

– A születésnapjáról még nem beszéltünk. Megünnepelték valamilyen módon?

– Nagyon sokan köszöntöttek, a rádió és a televízió is hírt adott róla. Az uramtól kaptam egy gyönyörű virágot. Igaz, a karantén miatt nem ő szerezte be a meglepetést, de ez semmit nem vont le az értékéből. És küldött egy csokrot a miniszterelnök úr is. Tőle különösen jólesett ez a gesztus, hiszen annak ellenére is eszébe jutottam, hogy most minden figyelme a közösség védelmére irányul.

– Mi lesz az első dolga, ha visszaáll a megszokott rend?

– Áthívom az unokáimat, és sütök nekik egy hatalmas adag palacsintát. Alig várom, hogy végre ismét találkozhassunk velük!