„Nem fogok meghalni olimpia nélkül”
A tét és a kiélezett helyzet élteti
Olyan típus, aki nem veszít az orosz ruletten. Az elmúlt időszakban szinte minden összeesküdött ellene: sérülés, trombózis, szicíliai kitérő, de semmi nem tudta eltántorítani és úgy leteríteni, hogy ne állna ki küzdeni. A célkeresztbe Párizst állította be, bár a helyszín változik, a lényeg marad: a telitalálat csak az olimpia lehet. A Trion SC húszéves öttusázójával, Gáll Andrással beszélgettünk az égi mosolyról, a lovaglás utáni életről, az új akadályok megugrásáról és arról is, hogy messze még az utolsó tánc.
– Amikor az idei évvel kapcsolatos terveiről kérdezték, egy dolgot emelt ki: szeretné, hogy sérülésektől és egészségi problémáktól mentes legyen a 2024-es esztendő. Ehhez képest a januári szicíliai edzőtáborban lebetegedett, 41 fokos láza volt. Nem a legszerencsésebb szezonkezdés.
– Jól bekezdtem az idei évben, az biztos. Indítottam egy erős influenza-megfázás kombinációval, annyira, hogy egy olaszországi kórházat is megjártam. Fizikálisan és mentálisan is nagyon megviselt. Amúgy is olyan típus vagyok, hogy nehezebben birkózom meg az ilyen helyzetekkel, és nagyon a lelkemre veszem. A láz egy hétig tartott, több tünet – mint például a köhögés – még két hét elteltével is jelentkezett. Tartom magam a tavaly év végén elmondottakhoz, sérülést már nem szeretnék összeszedni, mert az alapozás alatt is rengeteg problémával küzdöttem, szinte a teljes felkészülési időszakot sérülésekkel töltöttem. Nem vertem nagy dobra, mert úgy gondolom, az öttusázók többsége mindig valamilyen fájdalommal edz, ez az élsport velejárója, amit tűrnünk kell.
– A betegség soha nem jön jókor, de az biztos, hogy önnél a legrosszabbkor érkezett. A válogatási feltételek alapján ha nem állt volna rajthoz az első, egyiptomi versenyen, nem marad versenyben az olimpiai kvótákért küzdők között. A kairói versenyen hetedik lett, megelőzve a hazai riválisait, kisebb csoda az eredménye ilyen előzmények után. Az első orosz rulettet túlélte, de mennyire mély lelki és fizikai állapotból kellett talpra állnia?
– Még betegen utaztam Egyiptomba, másfél nappal a rajt előtt mondtam ki, hogy képes vagyok versenyezni. Talán korábban soha nem kellett ennyire összpontosítanom, mégis ennek ellenére nagyon dekoncentrált voltam az egész selejtező alatt. A döntő előtti este egy órára félrevonultam egyedül a szobámba, és átgondoltam, mennyi mindent megtettem azért az elmúlt években, hogy eddig eljussak, és a kairói lehet az utolsó lovaglásos nemzetközi öttusaversenyem. A válogatási elveket a „hirtelen halál” jellemzi, de olyan versenyzőnek tartom magam, akit a tét feldob. Végül az égiek lemosolyogtak rám, és azt mondták, kapok még egy esélyt, én pedig éltem a lehetőséggel.
– Tavaly, 19 évesen megnyerte a fedett pályás nyílt magyar bajnokságot, és minden idők legfiatalabb győztese lett. Ez a siker is hozzájárult ahhoz, hogy higgyen abban: ilyen fiatalon versenyben lehet a két olimpiai induló helyért a másik kilenc hazai öttusázóval szemben?
– Koromból fakadóan nekem még nem is kéne a felnőttek közt versenyeznem, fél kezemen megszámolhatom, hány korombeli jut el ilyen fiatalon a felnőttmezőnybe, de esélyt akartam adni magamnak a párizsi olimpiai kvalifikációra. Döntésemet még 2022-ben hoztam meg, amikor eldőlt, hogy kikerül a lovaglás az öttusából. Nagyon szeretem a lovaglást, családilag is erős a kötődés, mert nővérem évekig zsoké volt, ezért szeretem a lovaglásból álló öttusát is. Dupla bizonyítási vágy élt bennem, mivel a ’22-es évem nem sikerült túl jól, és azért az előző is lehetett volna jobb, de azok fényében, amiken keresztülmentem, nem lehetek elégedetlen. Tavaly egy elég komoly sérüléssel néztem szembe, trombózis alakult ki a bal karomban, a több hónap kihagyás még az idei évemet is befolyásolja, vagyis az első két sorsdöntő válogatót.
– A válogatási elvek nem túl egyszerűek, de ahogy mondta, a szezon első két versenye volt sorsdöntő. Kairóban túlélte az orosz rulettet, majd jött az országos bajnokság, ahol hárman küzdöttek egy helyért, azonban a matek nem önnek kedvezett (egyikük sem jutott döntőbe, így nem a helyezés döntött, hanem a selejtezőben megszerzett pontok – a szerk.). Ezzel eldőlt, nem lehet tovább versenyben a párizsi olimpiai indulásért. Még friss a seb, de hogyan élte meg, hogy annyi nehézség után így került pont az ötkarikás történet végére?
– Ha reálisan nézzük az, ob nem volt akkora vízválasztó, mert ha jól sikerül, akkor ugyan a válogatottban maradok, de nem kerültem volna még ki az olimpiára, csak a lehetőség maradt volna meg, hogy küzdjek érte. Azon az úton is rengeteg buktató adódhatott volna. Fájó szívvel, de azt kell hogy mondjam, igazságos döntés született: a pontok a valódi eredményt tükrözik, a jobb ment tovább. A helyzet érdekessége inkább az, hogy a tavalyi világkupán pont fordítva történt: a tizenkettőből hat magyar jutott tovább a selejtezőből, én a teljesítményemet tekintve második legjobb magyar lettem a pontok alapján, míg a helyezéseket figyelembe véve hetedik, és ezzel kiestem. Most helyezésben jobban szerepeltem, mint a vetélytársam, de az én csoportom kicsit gyengébbnek számított, így a pontok döntöttek. Mindkét helyzetből rosszul jöttem ki. Biztos lesz még sok álmatlan éjszakám, ez a sport velejárója, meg kell tanulnom kezelni.
– Viszonylag higgadtan beszél arról, hogy az egyik álma elúszott.
– Nem akarom túldramatizálni a történetet, nekem még sok időm van ebben a sportágban, míg másnak korából adódóan ez volt az utolsó tánc. Nem temetem magam, bár fájó pont marad egy ideig, de remélem, inkább erőt merítek belőle. Juniorként nekem már az újfajta öttusát kéne űznöm, de úgy voltam vele – pont a lovaglás miatt –, hogy a korom ellenére megpróbálom a felnőttek között, mert a párizsi olimpián lesz utoljára a lovas öttusa. Most már arra koncentrálok, hogy az utolsó junior évemből kihozzam a legtöbbet, a célkeresztbe a nyári junior világbajnokság került, azt a skalpot akarom megszerezni.
– Fiatal kora ellenére már hatalmas mélységeket élt át. Mentálisan mennyit erősödött, adott pluszerőt, hogy a legmélyebb pontokon már járt, és kijött belőlük?
– Nem akarok hőst csinálni magamból, mert az élsport velejárója a hullámvölgy is, mindenkinek megvannak a saját mélypontjai, a többiek is tudnának erős történeteket megosztani a saját életükből. Nem véletlen mondják, hogy ami nem öl meg, az megerősít, ezzel biztatom magam. Azt vallom, az ilyen visszaesésekből, mélypontokból való felállásból tud az ember erőt meríteni, és szerintem a győzelemből nem lehet annyit tanulni, mint a vereségből. Talán merész kijelentés, de én nem fogok meghalni olimpia nélkül. Sok minden változott bennem lelkileg az elmúlt időszakban, még nem látom tisztán az utam és a következő éveket, de egy biztos, meg fogom még próbálni az olimpiát. Ez a célom, de ahogy eddig is, majd az élet elrendezi.
– Milyen a viszonya a lovaglás helyét elfoglaló akadályversennyel? Lát benne fantáziát?
– Részletes véleményt még nem fogalmaznék meg, mert edzéseken és versenyen ugyan próbáltam, de nem huzamosabb időn keresztül. Első benyomásként azt mondanám, jobb és élvezhetőbb, mint amire számítottam, fontos a saját testsúllyal dolgozás. Úszómúltam miatt megvan az az izomzatom, ami majd az új számhoz szükséges, és a szakmai stábommal még tudunk erősíteni, fejleszteni is. Azt gondolom, a sportágunkban ideiglenes visszaesést fog eredményezni a következő években, viszont fájó szívvel, de én is bevallom, hosszú távon indokolt volt a változás, máskülönben az olimpia műsorán se maradt volna az öttusa. Bizakodó vagyok, tiszta lappal állok hozzá, mintha egy új sportágba kezdenék.
– A lovaglás mindig is vízválasztót jelentett az öttusában, mennyire számított az erősségének? Esetleg a helyét elfoglaló akadálypályával nagyobb előnyre tehet szert a mezőnyben?
– Ahogy sokan mások, én is azt vallom, hogy nincs rossz ló, csak rossz lovas. Három és fél éves lovas pályafutásom alatt mindössze egyszer mentem nullapontos pályát, de a legalább 25 másikat hibátlanul vagy egy hibával teljesítettem. Nevezhetem az erősségemnek, de a legerősebb számom inkább a futás. Sokkal többet lovagoltam versenyen, mint edzésen, mert van egy olyan jó képességem, hogy versenyhelyzetekben még jobban teljesítek, ami lovaglásban mindig kijött. Mindig is bíztam benne, és szerintem ezt a ló is megérezte. Az akadálypályáról még nem nyilatkoznék, sokat változik még a nehézségi foka, és a mezőnynek is idő kell, az első évek még nem mondhatók mérvadónak.
– Az öttusából a párizsi olimpia után kikerül a lovaglás, az ön életében megmarad valamilyen formában?
– Egészen biztos, mert ahogy említettem, a nővérem a lovassport szerelmese. Korábban is többször kérlelt, vigyem magammal, ha kimegyek vidéki edzésre az egyesületi edzőmhöz. Biztos vagyok benne, hogy életem része marad, de a versenyzés helyett afféle kikapcsolódássá válik majd, azért a repertoáron fogom tartani.